Járdafelújítások az író utcákban - kezdődik a Géza utca felújítása is

A Géza utcában a Zsolt utca (Papagáj telep) és a Gorkij utca között hamarosan befejeződik az új aszfaltos járda építése és a Pálóczi Horváth Ádám utcában is két-három hét múlva végeznek az új járda építésével. Mindkét utcában szegéllyel és új alépítménnyel készül a járda. 
2018.05.14. 12:51 |
Járdafelújítások az író utcákban - kezdődik a Géza utca felújítása is

Deák Lajosné önkormányzati képviselő elmondta, hogy az új járdák már korábban elkészültek a Németh László, a Karinthy és a Katona József utcában.

Idén a Géza utcában folytatódik a körzetben a járdaépítés, ahol tavaly már elkészült a csapadék csatorna felújítása. Javában tart már a Pálóczi Horváth Ádám utcában a járdaépítés és hamarosan a Géza utca felújítása is elkezdődik. A Kadocsa út és a Karinthy utca között a Géza utca belső szervizútján lesz felújítás és kopóréteg csere. Ez utóbbi felújítás munkaterület átadása május 17-én lesz.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.