„Isten hozott, kedves vendég!” – kiállítás hímzett konyhai falvédőkből

Varga Mária Magdolna magángyűjtő hímzett konyhai falvédő gyűjteményéből nyílik kiállítás a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében október 30-án, szerdán.
2024.10.29. 08:36 |
„Isten hozott, kedves vendég!” – kiállítás hímzett konyhai falvédőkből

Varga Mária Magdolna körülbelül 28 éve kapta az első hímzett, konyhai falvédőjét, amelyeknek száma mára már megközelíti a 140 darabot. A Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyén október 30-án, szerdán 17 órakor nyíló tárlaton ennek a gyűjteménynek a segítségével betekintést nyerhetnek a látogatók az elmúlt bő száz év paraszti és munkásvilág-történetébe, gondolkodásmódjába, mentalitásába.

A megnyitón köszöntőt mond Kovács Loránd Olivér, a Szent István Király Múzeum szakmai igazgatója, majd a tárlatot dr. Varró Ágnes néprajzkutató ajánlja a látogatók figyelmébe. Közreműködik Barbély Gábor előadóművész.

A kiállítás 2025. január 31-ig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.

Fehérvári színes

  1. Nívódíjas MET Aréna

    Ünnepélyes keretek között avatták fel a 2025. évi Építőipari Nívódíj elnyerését tanúsító táblát a székesfehérvári MET Arénában. A multifunkcionális csarnok nemcsak a hazai jégkorongsport modern fellegvára, illetve számos sportág nemzetközi versenyei és kulturális programok méltó otthona, hanem innovatív műszaki megoldásaival és fenntartható kialakításával a hazai építőipar egyik kiemelkedő teljesítménye is.

    2026.03.18.
  2. Természettudományos kalandozás

    Tizenöt csapat vett részt a tavaly szeptemberben indult Kalandozás a Természettudományok Birodalmában elnevezésű vetélkedőn, amelynek döntőjét szerdán tartották a Vasvári Pál Általános Iskolában. A komoly felkészültséget kívánó, komplex versenyt a Zentai Úti Általános Iskola Barnamedvék nevű csapata nyerte.

    2026.03.18.
  3. Jótékonysági csokigyűjtés

    Március 21-én, szombaton 17 órakor a Falco KC Szombathely látogat az Alba Regia Sportcsarnokba. A rangadó előtt az Alba Fehérvár jótékonysági csokigyűjtést szervez, amellyel kosárlabdázóink a Velencei Vadvirág Gyermekotthon kis lakóinak húsvétját szeretnék szebbé varázsolni.

    2026.03.18.
  4. Fehérvári produkció a Nagycirkuszban

    Szép Anita és Max, a székesfehérvári Flyfitness színeiben, kutyatánc produkciójával 2026. április 8-án, 17 órakor lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz Ringlispíl című előadásban. Anita és Max között különleges kapcsolat van, Max nemcsak a legjobb barátja, hanem a munkatársa is.

    2026.03.18.