-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Isten éltesse a Hétpettyes Óvodát! – 25 éves fennállását ünnepelte az intézmény
A Hétpettyes Óvoda története 2000-ben kezdődött, amikor az Aranyeső Alapítvány átvette a korábban Kisteleki úti Óvoda néven működő intézmény fenntartását.
Az átalakulás időszaka egyben megújulást is jelentett: az óvoda nevelőtestülete újjászerveződött, új szakmai szemlélet és friss pedagógusi lendület jellemezte a közösség munkáját. 2001-ben született meg a Hétpettyes Óvoda név, a gyermekek szívéhez közel álló szimbólum kifejezi a derűs, szeretetteljes és értékközpontú nevelői hitvallást.
Az udvaron az országban egyedülálló kezdeményezésként kialakították a Kölyökvárost, melyben hét, fából készült kis ház található, és szülői támogatással létrehoztak egy kerti tavat is. Zöld óvodaként fontos szempont az intézmény folyamatosan megújuló, szépülő természeti környezetének fenntartása. 2019-ben az óvoda tagóvodával bővült, így ma már hét csoporttal – hét pettyel – működik. Az évek során a Hétpettyes Óvoda komoly szakmai műhellyé és a város egyik meghatározó intézményévé vált.

A jubileumi eseménysorozat már csütörtökön elkezdődött, az óvoda udvarán szobrot avattak, amely a közösség összetartozását és értékeit szimbolizálja.
Az alkotás attól különleges, hogy az évtizedek óta az óvoda földjében gyökerező, kipusztult fából faragták. A szobor alapja és rajta minden dekoráció – az óriási katica és a virágok – ebből az egyetlen, óriási tömbből készült egy fafaragó mester munkája által. Pénteken egy bensőséges ünnepségre került sor, melyen részt vettek az óvoda mostani és korábbi dolgozói, nyugdíjba vonult munkatársai, hogy visszatekintsenek az elmúlt negyed évszázadra, megosszák emlékeiket és közösen ünnepeljék a sikereket.
A vendégeket Deák Barbara óvodaigazgató üdvözölte az ünnepség megnyitásaként. „A mai nap nagyon különleges, hiszen nem csak visszatekintünk, hanem ünnepeljük azt az összefogást, szeretetet és közös munkát, ami a Hétpettyes Óvodát azzá tette, ahogy ma látjuk – egy fergeteges közösséggé!” – fogalmazott.
A folytatásban dr. Hátsági Horváth Miklós, az Aranyeső Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket. „Hálával tartozunk azért, hogy olyan emberekkel találtunk egymásra, akik segítették ezt a művet megvalósítani. Szintén hálával tartozunk Székesfehérvár Önkormányzata minden olyan munkatársának, akivel az elmúlt 25 évben alkalmunk volt dolgozni, továbbá kedves kollégáinknak, akik velünk voltak, vannak ma is!” – mondta az Alapítvány elnöke.
Felidézte: 2000 januárjában egy festőművész pedagógussal, Zelenák Sándorral közösen elhatározták, hogy létrehoznak egy gyermekekért tevékenykedő alapítványt. Nem sokkal ezután az Önkormányzat kiírt egy civileknek szóló pályázatot óvodaüzemeltetésre, melyen csak az Alapítvány vett részt, és – a lehetetlennek tűnő feltételek ellenére – 2000 szeptemberében elindította a Hétpettyes Óvodát. A kezdeti próbatételek megerősítették őket. „Olyan ez, mint egy zenei mű, minden résztvevőnek megvan benne a szerepe. Mindenki hangja, játéka és tehetsége együtt alakítja ki a végső harmóniát, amely a szívet melengető hangzást megadja azok számára, akik gyermekként és szülőként együtt élvezhetik ezt!” – hangsúlyozta dr. Hátsági Horváth Miklós, aki a jubileum alkalmából 25 szál rózsát adott át az óvoda vezetőjének.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte az intézményt. Emlékeztetett arra, hogy dupla jubileumot ünnepelnek, hiszen a jogelőd Kisteleki úti Óvoda 70 évvel ezelőtt, 1955 szeptemberében indult tanácsi fenntartásban. 2000-ben az akkori önkormányzat bölcs döntést hozott és átadta az intézményt az Aranyeső Alapítvány fenntartásába. A szervezet jó gazdája volt az intézménynek az elmúlt 25 évben. „Köszönöm Elnök Úrnak, Igazgató Asszonynak, az egykori és jelenlegi kollégáknak, akik nevelték és gondozták a gyerekeket az elmúlt években.” – fogalmazott, majd emlékeztetett arra, hogy ő maga is a Kisteleki Utcai Óvodába járt. Az alpolgármester egy polgármesteri díszoklevéllel ajándékozta meg a jubiláló intézményt.
Szintén részt vett az ünnepségen és köszöntötte a megjelenteket Deák Lajosné önkormányzati képviselő. Mint fogalmazott, nagyra tartja az intézményt, annak nevelőit, munkatársait és kiemelten a gyerekeket, akik mindig szépen szerepelnek a Vízivárosi Adventen. A képviselő háláját és köszönetét fejezte ki a kiváló oktató-nevelő munkáért.
Az ünnepség zenés-táncos, mesélős műsorszámaiban a jelenlegi és a korábbi Hétpettyes gyerekek is szerepeltek a megjelent szülők, nagyszülők és óvodai dolgozók nagy örömére. A különleges esemény nemcsak az ünneplésről, hanem a közösség erejéről, a múlt megbecsüléséről és a jövőbe vetett bizalomról is szólt.
