Iskolafelújítások Székesfehérváron - a Teleki lesz a következő

Az utóbbi években szinte minden fehérvári oktatási intézményben történtek felújítások. Sok helyen teljes energetikai korszerűsítés volt a nyílászárók cseréjével együtt, több intézményben az elektromos rendszer teljes cseréjét végezték el. Gyakorlatilag az összes fehérvári bölcsődét, óvodát és iskolát felsorolhatnánk ahol kisebb-nagyobb felújítások történtek.
2026.04.09. 08:53 |
Iskolafelújítások Székesfehérváron - a Teleki lesz a következő

A következő nemzedékek életét, pályaorientációját, boldogságát segítjük elő azzal, hogy az iskolarendszert működtetjük, és függetlenül attól, hogy egy adott óvoda, általános iskola vagy középiskola kinek a fenntartásában működik, legyen az önkormányzat, egyház, állam, civilszervezet vagy valamilyen alapítvány – mondta Székesfehérvár polgármestere. Cser-Palkovics András szerint a lényeg az, hogy oda diákok járnak, és őket a pedagógusok segítik és vezetik az úton. Fontos, hogy ezt minél jobb körülmények között tehessék, ezért is meghatározó a város életében, hogy az óvodái, iskolái milyen minőségűek, hogyan tudjuk őket felújítani, üzemeltetni, működtetni. Az elmúlt néhány évben nagyon sok pénzt költött a város a gimnáziumok felújítására, ami köszönhető a kormányzat által meghirdetett Modern Városok Programnak is, ahonnan mintegy húszmilliárd forint érkezett az iskolákra.

Az alábbiakban az utóbbi néhány év nagyobb fehérvári iskolafelújításait gyűjtöttük össze.

Ciszterci Szent István Gimnázium

2018 és 2021 között a Ciszterci Szent István Gimnázium egy új tornacsarnokkal, étkezővel, megújult díszteremmel továbbá 12 tanteremmel is bővült. A beruházáshoz mintegy 4.3 milliárd forintot biztosított az állam az iskolát működtető Ciszterci Rendnek.

Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium

A 2021 és 2023 között zajló munkálatok során EU-s forrásokból épült új tornacsarnok, új tantermek és megvalósult a nyílászárók cseréje. A Modern Városok Program részeként pedig állami forrásból megújult az épület homlokzata, a két iskolaépületet összekötő folyosó teljes tetőszerkezete és a sportudvar is.

Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium

A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, valamint a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épülete a város egyik legszebb fekvésű épületegyüttese. A teljes körű rekonstrukció 2023. januárban kezdődött el és 2024-es tanévet már a megújult épületben kezdték a diákok. A beruházás 3,2 milliárd forintos költségét teljes egészében állami forrásból finanszírozták, a Modern Városok Program keretében.

Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda

Közel két esztendő alatt 2021-re készült el a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda megújult épülete. Az 1,85 milliárd forintos beruházás keretében megtörtént a tetőtér beépítése, vagyis újraépítése, hiszen egy teljesen új födémszerkezetet alakítottak ki napelemes rendszerrel. Elkészült egy új tanári és hat átalakított tanterem továbbá egy liftes lépcsőház.

Vasvári Pál Gimnázium

A Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 2024 augusztusában indult felújítása már a végéhez közeledik. A Modern Városok Programnak köszönhetően összesen 3,7 milliárd forintból valósul meg az iskola felújítása és bővítése, melynek során a régi épület geometriája változatlan maradt, a korábbi tornaterem helyén pedig egy zsibongót és egy előadótermet is kialakítottak. Az új, különálló épületben három szinten 12 új tanterem, tornacsarnok, könyvtár és további kettő sportcélú terem kapott helyet, összesen 3166 négyzetméteren. A vasvárisok a 2026/27-es tanévet már az új iskolájukban kezdik.

Kodolányi János Gimnázium

2025 szeptemberében újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program, elkészült ugyanis az egykori Ybl Miklós Általános Iskola felújítása, melyet a szomszédos Kodolányi János Gimnázium bővítésére építettek újjá. A teljes felújítás a gimnázium északi szárnyának belső felújításával folytatódott, majd a harmadik ütemben a központi, utcafronti épület teljes felújítása már a végéhez közeledik.

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

A 2023-as tanévre elkészült a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget Utcai Tagintézményének teljes energetikai felújítása. A több mint negyvenéves épület a munkálatok során hő- és tetőszigetelést kapott, modern nyílászárókat szereltek fel, és elvégezték a fűtési rendszer korszerűsítését is.

Az utóbbi évek iskolafelújításaira a Modern Városok Programban kapott mintegy 20 milliárd forintos keretetből, a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően mintegy 3 milliárd forintos maradványt a Teleki Blanka Gimnázium Budai úti épületének felújítására és bővítésére fordítja Fehérvár. Közgyűlési döntés értelmében, pedig elkezdődhetett a gimnázium felújításának és tetőtérbeépítésének a tervezése.

Folyamatosan zajlik a Székesfehérvári Szakképzési Centrum iskoláinak komplex felújítása, bővítése is

A Deákban egy új, épületszárny készül, ahol helyet kap egy tanétterem és egy tancukrászda is a tankonyhákkal együtt. A Bugát valósághűen felszerelt tankórtermekkel, tanóvodával és egy tanbölcsődével bővül, míg a Váciban megújulnak a tanműhelyek belső terei és az elektromos hálózat, valamint a nyílászárók cseréjét követően elkészül a homlokzati hőszigetelés is.

Fehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy van azonban még előttünk feladat, elég csak a belvárosban a Szent Istvánra gondolni vagy a Hunyadira, de ezeken is dolgoznak a fenntartók és ahol kell az önkormányzat segítséget nyújt.

Néha azonban a kisebb beruházások is nagyon jelentősek tudnak lenni egy-egy iskola vagy óvoda udvarán. A városban működik a KÉPES program, aminek az a lényege, hogy a megvalósuló fejlesztésekhez szükséges pénzügyi forrás egy részét azt nem az önkormányzat, az állam, vagy az Európai Unió biztosítja, hanem a fehérvári vállalkozások, vállalatok, akik 2013 óta részt vesznek ebben a programbnban.

Komplex energetikai felújítás keretében a Táncsics Mihály Általános Iskolában, közel 300 millió forintból kicserélték a nyílászárókat elkészült a hőszigetelés és egy új napelemes rendszer is.

Az okos tantermeknek a kiépülése is folyamatos a város iskoláiban.

Okostanterem a Táncsics Mihály Általános Iskolában.

Az Alba Innovárral létrejött egy digitális élményközpont a középiskolás és az általános iskolás diákok számára. Az okos tantermeken keresztül pedig gyakorlatilag szinte már az összes általános iskolát elértük, és elindult már a program a középiskolákban is. Fontos, hogy ez nem csak önmagában egy máshogy kialakított digitális tantermet és új bútorokat bútorokat jelent, hanem egy új módszertant is jelent. Olyan technológiák, eszközök jelentek meg az iskolai oktatásban Fehérváron, amelyekkel egyébként a fiatalok találkozni fognak akár az egyetemi életben, akár a munkaerőpiacon, illetve ez lehetőséget ad arra, hogy a pedagógusok megismerkedhessenek ezekkel a technológiákkal, hogy ezen keresztül adhassák át a saját tudásukat, a tananyagot a fiatalok számára.

Ha a Teleki felújításával is megleszünk, akkor elmondható, hogy a város gimnáziumi épületei abszolút XXI. századi modern épületek – emelte ki Cser-Palkovics András. „Legalább ennyire fontos, hogy nem önmagában csak az épületek újulnak meg, hanem minden épület felújítása, bővítése együtt jár új eszközök, bútorzatok beszerzésével is. Ha valaki elmegy mondjuk a Tópartiba és megnézi a természettudományos labort, akkor ott például egy egészen különleges modern technológiával is találkozik. Nyugodtan elmondhatjuk tehát, hogy azok a fiatalok, nem csak Fehérváriak, hanem Fehérvár környéki településen élők is, - hiszen a középiskolákban körülbelül a diákok fele nem fehérvári - pontosan ugyanolyan modern körülmények között tölthetik el a mindennapjaikat, mint bárki akár Nyugat-Európában.”

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítások Fehérváron

    Az utóbbi években szinte minden fehérvári oktatási intézményben történtek felújítások. Sok helyen teljes energetikai korszerűsítés volt a nyílászárók cseréjével együtt, több intézményben az elektromos rendszer teljes cseréjét végezték el. Gyakorlatilag az összes fehérvári bölcsődét, óvodát és iskolát felsorolhatnánk ahol kisebb-nagyobb felújítások történtek.

    2026.04.09.
  2. Megújult a Kodó és a Vasvári

    Nem lesz akadálya annak, hogy szeptembertől mind a Kodolányi János, mind a Vasvári Pál Gimnázium felújított, illetve frissen elkészült épületében kezdhessék meg a tanévet a diákok – hangzott el a két oktatási intézmény szerdai bejárásán, amelyen dr. Cser-Palkovics András polgármesternek és Vargha Tamásnak, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjének mutatták meg az iskolaigazgatók a felújítások eredményét.

    2026.04.08.
  3. Hamarosan kezdődik a Széchenyi úti rendelő felújítása, májustól új gyermekorvos is érkezik

    Közel 70 millió forintból kezdődhet meg a Széchenyi úti orvosi rendelő felújítása, ahol májustól új gyermekorvos is megkezdi munkáját – jelentették be szerdán sajtótájékoztatón a rendelőben. Mint elhangzott, folyamatosan új háziorvosok állnak munkába, így január 1-től a város összes, 39 háziorvosi felnőtt körzetében heti 20 órás, főállású orvos fogadja majd a betegeket.

    2026.04.01.
  4. Előrelépés a bővítés ügyében

    "Tegnap megállapodtunk az Építési és Közlekedési Minisztériummal arról, hogy a kivitelezés előkészítéseként feltételes közbeszerzési eljárást írunk ki, hogy azt követően megépülhessen a turbókörforgalom" - hangsúlyozta Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője a közösségi oldalára feltöltött videójában.

    2026.03.31.