Idén is közösen ünnepelték az idősek világnapját Székesfehérváron

Idén is megünnepelte Székesfehérvár városa az idősek világnapját. Mintegy 1.500 szépkorú vendég jött el az Alba Regia Sportcsarnokba, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd a Comenius iskola kórusa és sztárvendégként Szulák Andrea örvendeztette meg a közönséget.
2023.10.02. 17:08 |
Idén is közösen ünnepelték az idősek világnapját Székesfehérváron

Az ENSZ 1991-ben rendezte meg első alkalommal az Idősek Világnapját október elsején. Azóta a világ sok országában, így Magyarországon is évről évre szerveznek programokat abból az alkalomból, hogy felhívják a figyelmet az idős emberekre, arra, hogy tapasztalatuk, tudásuk révén hasznos tagjai a társadalomnak.

Székesfehérváron mintegy 20-25 ezer idős ember él, akiket minden évben zenés műsorral köszönt a város, hogy kifejezze a szépkorúak iránti megbecsülését, tiszteletét. Az idei gálára mintegy ezerötszázan jöttek el az Alba Regia Sportcsarnokba.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester szavai szerint a jeles alkalom arról szól, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik Székesfehérvár városát építették, működtették, az intézményeit létrehozták, és becsülettel dolgoztak, tették a dolgukat a mindennapokban. Ezzel a mintával adták át a stafétát a következő generációknak. „Székesfehérvár csodálatos város, ami nagyban Önöknek köszönhető!” – fogalmazott a városvezető.

A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola énekkara énekelt a közönségnek. A Csupafül kórus a Mindannyian mások vagyunk, a Yesterday és a Postakocsi című dalokat adta elő.

Ezután lépett színpadra Szulák Andrea, akit kitörő tapssal fogadtak a résztvevők. A sikeres és sokoldalú művész az 1980-as években külföldön dolgozott, 1990-ben az új Neoton énekesnője lett, majd két évig lépett fel a Rapülők zenekarral. Kétszer volt az év énekesnője, lemezei közül több aranylemez lett. A 2000-es évek elején több országos televízióban saját műsort kapott. Kimagasló színházi karriert futott be, 2022-ben Máté Péter díjjal ismerték el a munkásságát. Szulák Andrea előadását Elek Norbert zongoraművész kísérte.

Fehérvári színes

  1. Szenior karácsony

    Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.

    2025.12.04.
  2. Szeretet Karácsony 2025.

    Az elmúlt három évhez hasonlóan Székesfehérvár Önkormányzata idén is meghirdette karácsonyváró adománygyűjtő akcióját, amelyben nyolc szociális szervezet vesz részt az adventi időszakban. A Szeretet Karácsony keretében december 22-ig fogadják a tartós élelmiszereket az Alba Bástya Központban és a Városház téri Adventi Faházban.

    2025.12.04.
  3. Családi mesedélelőtt Sóstón

    Folytatódnak a családi mesedélelőttök a Sóstó Látogatóközpontban. December 6-án, szombaton 10.00 órakor a közeledő karácsony jegyében telik a mintegy kétórás program. A belépéshez regisztráció szükséges.

    2025.12.04.
  4. Karácsonyi csodák Székesfehérváron

    Az ünnepi fénybe öltözött székesfehérvári belvárost képeskönyvbe illő művészeti installációk és fényjátékok színesítik, minden a közös ünnepvárásra hívogat. Kézműves ajándékkészítő műhelyek, karácsonyváró családi programok, meghitt elcsendesülés jótékonysági vásárral és míves kézműves portékákkal, ünnepi koncertek, színházi és balettszínházi előadások.

    2025.12.04.