-
Temetői séta
A Városszépítő- és Védő Egyesület június 10-én, szerdán 17:00-kor rendhagyó történelemórára várja az érdeklődőket a Hosszú-temetőben. Poklosi Péter tanár úr, az egyesület elnöke az ott nyugvó neves személyiségek síremlékeivel és a temető művészi értékű alkotásaival ismerteti meg a résztvevőket. Az érdeklődőknek a Palotai úti Hosszú-temető kápolnájánál lesz a találkozó a programra.
2026.06.10. -
Az Országzászló nyomában
1936. május 24-én megtelt a vármegyei és városi múzeum előtti tér. A tömeg ünnepélyes eseményre gyűlt össze: két kiváló építész, Rimanóczy Gyula és Schmidl Ferenc munkájának eredményeként a térrel együtt ekkor avatták fel az Országzászló emlékművet, amely a következő évtizedekben számos alak- és funkcióváltozáson ment át.
2026.06.08. -
Városismereti verseny
Több évtizedre visszanyúló hagyományt terjesztett ki iskolai rendezvényből városi rendezvénnyé a Székesfehérvári SZC I. István Technikum. Az államalapító királyunk nevét viselő iskolában minden tanév végén több száz diákot megmozgató városismereti versenyt rendeznek az iskola tanárának, Guber Istvánnak szervezésében és vezetésével.
2026.06.02. -
Ki volt Saára Gyula?
Immár 15 éve annak, hogy Székesfehérvár önkormányzata meghirdette a Saára Gyula Útfelújítási Programot. A városi alapból azóta számos út és járda újult meg, a fejlesztések pedig folytatódnak. De ki volt a program névadója, mit érdemes tudnunk róla és koráról? Milyen események fűződnek a munkásságához?
2026.05.26.
Havranek József egykori polgármesterről szól a csütörtöki Kodolányi Szabadegyetem
A Kodolányi János Egyetem Életutak és életpályák Fejérből címmel hirdette meg az új, ingyenes ismeretterjesztő előadássorozatát, amely a negyedik állomásához érkezik.
Október 16-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója tart előadást Havranek József polgármester emlékezete címmel.
Havranek József, Székesfehérvár egykori kapitánya és vezetője 1845. január 8-án született a felsővárosi Öreg utcában egy régi nemesi család leszármazottaként. Meghatározó alakja volt Székesfehérvár közéletének az 1800-as években, a polgármesteri posztot három évtizeden keresztül töltötte be 1878 és 1908 között, majd 1908. április 9-én lemondott tisztségéről. Emlékére Székely János Jenő készített domborművet, amely a Zichy ligetben kapott helyet.
A Kodolányi Szabadegyetem programja a Rákóczi utca 25. szám alatti egyetemi központban valósul meg, melyre a belépés ingyenes. Az előadás EZEN A LINKEN online is követhető.
A szabadegyetemi sorozatból további két előadás van még hátra, az alábbiak szerint:
2025. november 13. – A móri polgárfiúból miniszterelnök, Wekerle Sándor életútja (1848-1921)
Előadó: Kárbin Ákos PhD, tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár
2025. november 27. – Alapi Salamon Elek, a Károlyi-huszárok ezredese
Előadó: Prof. Dr. Csikány Tamás, egyetemi tanár
A Kodolányi Egyetem tisztelettel invitál minden érdeklődőt!