Az 1938-ban alakult Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt. 1952-ben kezdte meg az átállást a hadiipari termelésről a híradástechnikai termékekre. 1955-ben megindult a rádiók sorozatgyártása. A Vadásztölténygyár – ez a rövid név maradt meg a háború után – a legtöbb embert foglalkoztató üzem volt a városban, így mindig a tanácsi vezetés érdeklődésének középpontjában állt. Talán nem véletlen, hogy az 1953-ban az ipari munkásokat sújtó normarendszer, azaz a tervgazdálkodás logikája alapján előre meghatározott minimális teljesítmény és az ezzel szorosan összefüggő munkabér, majd az előbbi folyamatos felfelé srófolása elleni tiltakozásként éppen az itteni szerszámüzemben került sor rövid ideig tartó munkabeszüntetésre.
Csanyi Éva síremléke a Csutora temetőben
A munkások 1956 októberének forradalmi napjaiban sem riadtak vissza attól, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek. A fővárosi események hatására 24-én reggel fél nyolckor elsőként a szerszámkészítő üzemben állt le a munka, majd az üzemek dolgozói a központi iroda előtti térre vonultak. A munkabeszüntetésről az állampárt, az MDP helyi szervei is értesültek. A városi pártbizottság Bánki Jánost, a gyár korábbi párttitkárát küldte ki a gyárba. Bánki beszédet intézett a dolgozókhoz, a hallgatóság viszont nem állt vissza a munkapadok mellé. A szerszámkészítők gyűléséhez csatlakoztak a Ságvári üzem dolgozói is, és együtt vonultak a TMK – Terv szerinti Megelőző Karbantartó –, majd a Rádió üzemhez. Végül az összes dolgozó a gyári garázs előtti téren gyülekezett, ahol Hankó János, a megyei pártbizottság munkatársa a közbekiabálások miatt nem tudott beszédet mondani.
1956 októbere Székesfehérváron
A tömeggyűlés alatt a Berényi úton szovjet harckocsik cirkáltak. A dolgozók legfőbb követelése a fővárosi harcok beszüntetése volt, s kimondták: „ne dolgozzunk, míg Budapesten magyar vér folyik, és míg az orosz csapatok ki nem vonulnak az országból.” A gyár forradalmi mozgalmában jelentős szerepet játszott Erdélyi Ferenc, Harmati Tibor, Hári Miklós, Lechner Márton, Németh Ferenc, Orbán Béla, Piros Gyula, Steiner István, Tombor István és Vízvári Ferenc.
Ülésezik a munkástanács a dunapentelei (sztálinvárosi) vasműben.
A dolgozók követelései távirati úton eljutottak a szakminisztériumba. A polgári rendészet a gyár 15 dolgozójával egészült ki, a fegyveres rendészek mellett 2 szakasz honvéd teljesített szolgálatot a gyárban. Az itt álló, a hadiüzem által kísérleti célokra használt 3 tüzérségi löveget Papp István igazgató utasítására harcképtelenné tették.
Szintén ezen a napon, azaz szerda késő délután a városi üzemekben dolgozó fiatalok és diákok a Március 15. utcában gyülekeztek, majd a Szabadság térre, onnan pedig a József Attila Gimnázium diákotthona elé vonultak. A kollégistáknak a bizonytalan közállapotok miatt tilos volt elhagyniuk az épületet, mégis többen csatlakoztak a vonulókhoz, hogy együtt tiltakozzanak a statárium és a kijárási tilalom ellen. Tüntettek a megyei tanács épülete előtt, és innen mentek át a Belügyminisztérium Fejér Megyei Főosztályának épülete, a Sztálin (Deák Ferenc) út és a Vöröshadsereg (Budai) út sarkán álló Szabó-palota elé, amely egyúttal az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) székhelye is volt. Máig nem tisztázott, hogyan, milyen okból kezdődött az a lövöldözés, amely 6 halálos áldozatot követelt. A golyók 19-22 éves fiatalok életét oltották ki, köztük a Vadásztölténygyárban dolgozó Csanyi Éváét és Versegi Jenő Béláét.
A Szabó-palota Budai úti homlokzatán 1993-ban avatták fel a sortűz áldozatainak emléktábláját, Nagy Benedek alkotását. A szemközti Ötvenhatosok terén 2006-ben kopjafát állítottak, míg a 2006-ban átadott és a művészi koncepcióhoz képest csak részben megvalósult Lugossy Mária-féle emlékmű közelében egy-egy fát is ültettek a tiszteletükre.
Másnap, bár a dolgozók többsége megjelent a munkahelyén, a munkát nem vették fel, és a kora délutáni órákban a legtöbben távoztak a gyárból. Éjszaka összeállították az ideiglenes munkástanács névsorát. 26-án már az előző napok tüntetéseinél nagyobb megmozdulásokra került sor. Az üzemi dolgozók a belvárosba vonultak, ahol csatlakoztak a párt- és tanácsi épületek előtti tüntetésekhez. A követelések között szerepelt a nemzeti függetlenség, az elnyomás megszüntetése, a szovjet csapatok kivonása, az ÁVH feloszlatása, a sajtószabadság, a helyi vezetők leváltása. A délelőtti órákban a Vadásztölténygyár Ságvári üzemében választották meg először az ideiglenes munkástanács tagjait. A választáson a dolgozók többsége megjelent és részt vett. A jelöltek egyenként bemutatkoztak, röviden elmondták az életrajzukat, személyes körülményeiket, a jelenlévők pedig szavaztak róluk. Bár többen korábban az állampárt tagjai voltak, őket is beválasztották a testületbe. Az elnök Vajda István, az alelnök Orbán István lett. A tagok sorába került Horváth István, Lechner Márton, Lencsés István, Németh István és Zrínyi Miklós. Őket ismerjük név szerint az összesen 13-15 főből. A polgári rendészet és a 2 honvédszakasz mellé felállították a gyári munkásőrséget is 50-60 fővel. Felettük a felügyeleti jogot a munkástanács határozata alapján Lechner Márton és Tombor István gyakorolta. A munkásőrség fegyverrel ekkor még nem rendelkezett, ám felszerelésük később megtörtént.
Az üzemek és vállalatok dolgozói sorra választották meg a munkástanácstagokat. Az ÉDÁSZ sem maradt ki ezek közül.
Mikes József vezérőrnagy, Székesfehérvár helyőrségi parancsnoka több felhívásban közölte a teljes gyülekezési, tüntetési és kijárási tilalmat, utóbbit este 8 órától reggel 6 óráig. Megtiltotta a magáncélú utazásokat, a város elhagyását. Ez alól felmentést csak a BM megyei főosztálya adhatott ki. Mikes a rendbontókkal szemben a törvény teljes szigorát helyezte kilátásba. A tüntetők hangulata egyértelműen ellene fordult, és 29-én több ezren gyűltek össze a hadtestparancsnokság Dózsa György téri épülete előtt. A tüntetés fő szervezői és mozgatói a vadásztölténygyári dolgozók voltak. 4 pontos közleményükben elsőként a parancsnok lemondását és a szovjet tisztek családtagjainak a laktanyákba történő telepítését követelték. Kiálltak a győri rádió adásának közvetítése és a fehérvári rádióállomásnak a nemzeti bizottság ellenőrzése alá vonása mellett is.
A röplap üzenete egyértelmű: a szovjet csapatok hagyják el az országot.
A Vadásztölténygyár az október 31-én vagy november 1-jén megszervezett Székesfehérvári Ideiglenes Forradalmi Értelmiségi Tanácsban is képviseltette magát Papp István igazgató által. Pappot beválasztották a tanács 10 tagú intézőbizottságába is, a gyár munkástanácsa pedig megerősítette igazgatói tisztségében. Ekkor már egyértelműen Lechner Márton és Tombor István voltak a legfontosabb munkásvezetők. A forradalmi katonai tanács felhívására felfegyverezték a gyár őrségét, a 17-es laktanyából háromszor vételeztek fegyvereket: géppisztolyokat, karabélyokat, golyószórókat, pisztolyokat, gyalogsági lőszert, kézigránátokat és tüzérségi lőszert. A felszerelkezés érthető, hiszen Nagy Imre rádióbeszédében október 28-án nemzeti demokratikus mozgalomnak minősített a történteket, a forradalom győzött, s kezdetét vette a szabadságharc. Az üzemek és vállalatok ekkor úgynevezett végleges munkástanácsokat alakítottak. A nagy tüntetések a városban véget értek.
A 10 legnagyobb üzem képviselőiből egy közös bizottság jött létre, amelyet 10-es bizottságnak neveztek. Ennek rendszeres ülésein a Vadásztölténygyárat Lechner Márton és Orbán István képviselték. Tomborék felvették a kapcsolatot a győri munkástanáccsal, így folyamatosan értesültek az ottani eseményekről is, sőt, Kovács Margit és Vajda István több alkalommal megfordultak Győrben, valamint Budapesten. A nemzetőrség és a fegyveres őrségek megszervezésében a gyárak dolgozói aktívan közreműködtek.
November elején már zajlottak az egyeztetések a termelőmunka újraindításáról. A Vadásztölténygyár 4-ére tervezte ennek előkészítését – aztán a szovjet tankok ezt megakadályozták. 2-án már aggodalomra adott okot a szovjet páncélosok mozgása, ám a sajtó ezt úgy magyarázta, hogy megindult a tisztek hozzátartozóinak hazaszállítása. 3-án már az újságokban is a kétségbeesés jelei mutatkoztak. A 4-én hajnalban megindult támadás a gyárat is érintette: az épület előtt állomásozó híradóskocsi utasai közül két katona vesztette életét a szovjet sortűzben.
A Tiszti Klub több belövést is kapott. A súlyosan megrongálódott épületről Bauer Béla készített felvételt a november 4-i támadás után.
A városban egy 30-40 fős ellenálló csoport szerveződött, amelyet a szovjet alakulatok számoltak fel. a vádhatóság szerint terveik között szerepelt több fegyveres akció mellett a Vadásztölténygyár felrobbantása. Ez már csak azért is elképzelhetetlen, mert a gyárban nagyszámú munkás tartózkodott, akik például november 8-9-én több értekezlet során döntöttek a központi munkástanács megalakításáról, a korábbi 10-es bizottság kibővített újraszervezéséről. A munkástanács végül december 7-én tartotta utolsó ülését, ahol többek között a nőtüntetés megszervezéséről is döntöttek. A tüntetés körüli napokban sorozatos munkabeszüntetésekre került sor, s ez legalább olyan hangsúlyosan került elő a bírósági tárgyalásokon, mint a vádlottaknak tulajdonított október-novemberi tettek.
1957 tavaszán, miután a rendőrség állandóan zaklatta a gyár dolgozóit, többeket, főleg munkástanácsi tagokat őrizetbe vettek. Hogy mivel vádolták őket? „Lechner Márton és csoportja a munkás-paraszt hatalom megdöntésére törekedtek. Hazafias szólamokkal akarták a tömegeket megmételyezni, hogy vérfürdőt rendezhessenek Székesfehérvár legnagyobb üzemében, a Vadásztölténygyárban, sőt a város egész területén” – írta március 19-én a Fejér Megyei Hírlap. Munkástanácsi vezetőként Lechner lett a per elsőrendű vádlottja, a fegyveres csoportban pedig a vád szerint társai voltak Erdélyi László, Tombor István, Vízvári Ferenc, Mordik János és Arányi István. Bírósági tárgyalásuk május 8-án kezdődött. A vádhatóság fejükre olvasta, hogy október 24-én kezdeményezték a munkabeszüntetést, később lefegyverezték a gyári őrséget, munkásőrséget hoztak létre, jelentkeztek a nemzetőrségbe, valamint részt vettek ávós tisztek felkutatásában és letartóztatásában, szerepük volt a sztrájkok és a nőtüntetés előkészítésében. A május 18-i perbeszédekben az ügyész hangsúlyozta, hogy egytől egyig a népi demokratikus államrend megdöntésére és a kapitalista államrend visszaállítására törekedtek. A 25-én kihirdetett ítélet ellen az ügyész és a védelem is fellebbezett.
Májusban a sajtó szerint enyhe ítélet született. A végső döntést a Legfelsőbb Bíróság hozta meg.
A Legfelsőbb Bíróság decemberi döntése nyomán Lechnert, Tombort és Erdélyit bizonyítékok hiányában felmentették, Vízvári Ferenc főbüntetésként 1 év 6 hónap, Mordik János 1 év börtönbüntetést kapott. Arányi Istvánt 10 hónap börtönre ítélték. Felesége, Julianna és kisfia, az ekkor nem egészen 2 esztendős Zoltán várták haza ekkor húszas évei végén járó anyai nagyapámat, akinek végül mindössze 52 év jutott a földi létből.
