-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Emléktáblát avattak Dévényi Tibor, a MÁV Előre SC legendás elnökének tiszteletére
Dévényi Tibor 1974 februárjától – kisebb megszakításokkal – közel 30 esztendőn át ügyvezetőként és elnökként szolgálta Székesfehérvár legnagyobb múltú sportegyesületét.
Vezetésével a labdarúgók az NB III-ból indulva évente léptek felfelé és 1977-ben – általános meglepetésre – feljutottak az élvonalba, ahol három szezont töltöttek és több emlékezetes mérkőzést is vívtak sok ezer szurkoló előtt a Takarodó úti pályán.
Dévényi Tibor rengeteget tett azért, hogy az 1909-ben alapított egyesület a legnehezebb gazdasági környezetben is talpon maradhasson. Kitartásának köszönhetően a MÁV Előre SC nyolc egyéni és négy csapatszakosztállyal ma is létezik. Utódai munkájának hála a MÁV Előre SC férfi röplabdázói 2025-ben magyar bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhettek, jelenleg pedig a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülhetnek.
A legendás sportvezetőt és kiváló szakembert dr. Cser-Palkovics András polgármester méltatta, aki elmondta, nagyon jóleső érzés volt számára, mikor megkapták a felkérést Dévényi Tibor emléktáblájának elkészítésére. Ez is bizonyítja, hogy a mai MÁV Előre nem felejtette el, kinek köszönhetik, hogy egyáltalán létezik az egyesület. Felidézte, hogy a sikerekben és nehézségekben egyaránt bővelkedő évtizedek alatt volt, mikor szó szerint a lét volt a tét, és a megszűnés határán volt a MÁV Előre SC. Dévényi Tibor akaratának és hitének köszönhető, hogy ma is létezik ez a klub, ma is a sportot és a közösséget szolgálja. „A jelen röplabdasikerei sem lennének nélküle, ahogy nem lennének Fésüs Irén és az ő alázata, elkötelezettsége és mozgásra nevelése nélkül sem. Szimbolikus, hogy ma mindkettőjükre emlékezünk, miközben ezen a pályán gyermekek fociznak és sportolnak. Bár sajnos már nincsenek köztünk, a lelkük és szívük egy darabja ma is itt van velünk, itt maradt az alkotásuknak nagyon sok eleme és az a kötelezettség, közös felelősség, hogy megőrizzük ezeket az értékeket.”
Németh János elmondta, évtizedes barátság fűzte Dévényi Tiborhoz, akivel remek volt megélni a MÁV Előre futballcsapatának élvonalba jutását, ami csodaszámba ment akkoriban. Felidézte a korabeli, kihívásokkal teli időszakot, amikor az egész NB I értetlenül állt a fehérvári kiscsapat szereplése előtt. „Lehetetlennek tűnt, hogy felkerüljünk és megragadjunk az NB I-ben, de Tibor számára nem létezett lehetetlen. Ahogy Petőfi Sándor írta Arany Jánoshoz: ’Más csak levelenként kapja a borostyánt, S neked rögtön egész koszorút kell adni.” – zárta gondolatait az évtizedek óta a Videoton FC Fehérvár sikeréért dolgozó szakember.
Kovács Krisztián, a MÁV Előre SC ügyvezetője elmondta, Dévényi Tibi bácsi 30 éven keresztül vitte a MÁV Előrét, nagy álmai és nagy céljai voltak; bízik benne, hogy ezeket tovább tudják vinni, és ő is büszke lenne rájuk. Elárulta, reméli, hogy még legalább harminc éven át itt tudnak lenni, és megvalósítják a jelenkor álmait is. Végezetül megköszönte dr. Cser-Palkovics András polgármesternek, hogy visszakapták ezt a létesítményt. Fésüs Irén elvesztéséről így beszélt: „A hiánya mérhetetlen űrt hagyott bennünk, hiánya feldolgozhatatlan.”
Az emléktáblát ezután dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes, Németh János, a MÁV Előre korábbi, a Videoton FC Fehérvár utánpótlásának jelenlegi technikai vezetője és Kovács Krisztián, a MÁV Előre SC ügyvezetője leplezte le, majd elhelyezték az emlékezés koszorúját.
A MÁV Előre másik komoly sikertörténete a női röplabdacsapat szereplése volt az ezredforduló után. A legendás edző, Fésüs Irén által irányított hölgyek a 2003/2004-es szezontól a női felsőházba jutottak és kétszer egymás után is bronzérmesek lettek. Aztán 2009 tavaszán – a liga legfiatalabb átlagéletkorú csapataként – csoportjukat megnyerve indulhattak az Extraliga bajnoki címéért is.
Székesfehérvár Önkormányzata számára kiemelten fontos a város sportélete és az ehhez szükséges feltételek javítása. Ennek megvalósításához nélkülözhetetlenek azok a szakemberek, akik odaadással, magas szintű szakismerettel, hivatásukhoz méltóan tesznek eleget a mindennapi kihívásoknak. Ezen szakemberek elismerésére alapították meg a Székesfehérvár Sportjáért díjat, melynek idei egyik díjazottja Fésüs Irén korábbi 21-szeres válogatott röplabdázó, a MÁV Előre SC női röplabdacsapatának egykori vezetőedzője, aki 2025 nyarán hunyt el.
Székesfehérváriként ismerkedett meg a sportággal, az Alba Volán SC-vel bronzérmet szerzett, az Újpesti Dózsával bajnoki ezüst és kupaarany birtokosa, az Eger röplabdázóival magyar bajnok lett. Két évet játszott Ausztriában is. Válogatottként legjobb eredménye egy Európa- bajnoki negyedik helyezés.
Fésüs Irén aktív játékos pályafutását 48 évesen fejezte be, de már korábban elkezdett edzősködni, és testnevelő tanárként is dolgozott. Rengeteget köszönhet neki a székesfehérvári női röplabda; a sokszoros magyar válogatott röplabdázó-szakedző hosszú évekig a felnőtt és utánpótláscsapatok edzőjeként első számú feladatának tekintette ennek a csapatsportnak az oktatását, az utánpótlás nevelését, fiú és lány csapatok versenyeztetését. Fésüs Irén röplabdában végzett utánpótlás-nevelő munkája országos hírű, bizonyítja ezt, hogy az utóbbi évtizedekben számos tehetség került ki a kezei alól, és lett válogatott játékos.
Az elismerést dr. Cser-Palkovics András adta át Fésüs Irén gyerekeinek, Király-Tálas Zsuzsannának és Szabó József Dávidnak.
Az emléktábla-avatáson és a Székesfehérvár Sportjáért díj átadásán részt vettek Mészáros Attila és Horváth Miklós Csaba alpolgármesterek, továbbá a kiváló szakemberek ismerősei, barátai és tisztelői.