-
Magyar hadifogolysors
A második világháború magyar hadifoglyainak sorsáról tart előadást Babucs Zoltán hadtörténész november 3-án, kedden 17 órakor a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermében. A Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont rendezvényén szó lesz az angolszász hadifogság mindennapjairól, a szovjet lágerek szörnyűségeinél is nehezebb megpróbáltatásokat kellett átélniük a hadifoglyoknak.
2026.11.01. -
Nyugodalmuk örök
Mária Terézia királynő 1777-ben kiadott rendelete értelmében megszűnt a több évszázados hazai szokás, a lakott területen belül és a templomok körüli sírkertekben történő temetkezés. Ekkoriban, a külvárosokban jöttek létre Székesfehérvár ma ismert temetői, köztük az egyik legkorábbi, a felsővárosi plébánia tulajdonában, majd kezelésében lévő Feltámadás, népies nevén Csutora temető.
2026.10.30. -
A város első fényírója
A mai értelemben vett fényképezés kezdetei az 1830-as évekbe nyúlnak vissza. Magyarországon 1840-ben készült el az első dagerrotípia, s bár Székesfehérvár e tekintetben is az élen járt, a legkorábbi fennmaradt felvételek az 1860-as évek elejéről származnak. Az évtized kezdetén nyitotta meg műtermét a város első fényképésze, Pribék Antal, aki nemcsak emiatt került be a történeti emlékezetbe.
2026.10.27. -
Uradalmak ölelésében
Október végén folytatódik a Városok Városa című beszélgetéssorozat, a Szent István Király Múzeum Rendház épületben. A tízalkalmas program során Székesfehérvár történetének különböző korszakait járja végig vendégei segítségével dr. Demeter Zsófia történész.
2026.10.26.
Emléktábla az ARÉV 50 évvel ezelőtt, különleges technológiával emelt lakóházán
Az Alba Regia Állami Építőipari Vállalat (ARÉV) egykori szakemberei gyűltek össze pénteken délután a Móri út 39. számú lakóház előtt az Építők Napjához kapcsolódó ünnepség keretében.
A megjelenteket Vauver Antalné, az ARÉV Baráti Kör Egyesület elnökségi tagja köszöntötte: „Akárhány neve is volt az építőipari vállalatnak, a célja mindig ugyanaz volt: minőségi épületek épüljenek modern technológiákkal. Az ország egyik legsikeresebb vállalatává nőtte ki magát az ARÉV, amely évtizedeken át formálta a város arculatát, s egykori dolgozói tudják, hogy egy igazi közösség is volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a munkatársak megalakították az ARÉV Baráti Kör Egyesületet.” – idézte fel Vauver Antalné.
A megjelenteket Lantay Attila Ybl-díjas építész, Székesfehérvár főépítésze is köszöntötte, aki nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az Építők Napjának előestéjén azon a helyen állhat, ahol fél évszázada valami különleges született. „Ez az épület nem csupán lakóház, hanem mérföldkő a magyar építőipar történelmében. Itt alkalmazta ugyanis először az ARÉV a Lift Slab technológiát. A korszakalkotó eljárás lehetővé tette, hogy a födémszintek a földöm készüljenek el, majd hidraulikus emelők segítségével emelkedjenek végső helyükre.” – foglalta össze az újítás lényegét Székesfehérvár főépítésze, aki szerint Kámán Béla és munkatársai olyan rendszert valósítottak meg, amely ma is tiszteletet érdemel.
A rendszer alapötletét Sámsondi Kiss Béla Ybl-díjas építész dolgozta ki, Schmidt János volt a tervező, a födémek statikai tervei Kámán Béla építőmérnök, a pillérekét pedig Kiss Anna építőmérnök készítette el. Amint a helyszínen Kámán Béla kijelentette, soha nem felejti el a pillanatot, amikor hosszas tervezés, majd nem kevés munka után halk surrogással munkába álltak a hidraulikus emelők, a födémek pedig elkezdtek a levegőbe emelkedni. Nagy izgalommal nézte, nem reped-e a szerkezet, de a gondos tervezésnek köszönhetően minden rendben ment, helyükre kerültek a födémek. „Úgy tűnik, sikerült eltalálni mindent, mert még áll a ház, sőt, a tábla felfúrását is kibírta!” – jegyezte meg viccesen.
Az ünneplőket Földi Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője is üdvözölte, aki elsősorban köszönetét fejezte ki a szakmai közösségnek: „Önök jelen voltak ennek a háznak a születésénél, s kezük lenyomatát itt fogják hagyni majd az utókornak is, a jelenlegi lakóknak és az ezután beköltözőknek is. Kívánom, hogy ha erre járnak, még sokáig tudjanak örülni ennek az háznak, s még sok ilyen ünnepben legyen részük!” – fogalmazott Földi Zoltán, aki hozzátette, nemrég sikerült megújítani az épület előtti járdát, s a lakók kérésére a ház előtti zöldfelületen is szépítenek, talán ezekkel az apróságokkal sikerül hozzátenni valamit a szép évfordulóhoz.
A ház falára elhelyezett emléktáblát Földi Zoltán és Kiss Lajos, az ARÉV Baráti Kör Egyesület elnöke leplezte le, akitől azt is megtudtuk, a Lift Slab technológiával mintegy 800 további fehérvári lakást épített később az ARÉV.
Május 31-én 10.00 órakor a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola ad otthont majd az Építők-napi majálisnak, amelyet 10.00 órakor Nagy János elnökségi tag nyit meg, majd Kiss Lajos elnök mond köszöntőt. Ezt követően kerül sor a Kiss József-emlékdíj átadására, majd további szakmai elismeréseket adnak át a szervezők az egyesület munkájában való kiemelkedő részvételért. A majálison egész nap szórakoztató és egészségmegőrző programok, közös bográcsozás is várja a látogatókat, a szervezők mindenkit szeretettel várnak mindkét napra.