Elkezdődött az erdőtelepítés a Palotavárosi tavak mögött

A területrendezéssel és a földmunkákkal megkezdődött az erdőtelepítés folyamata a Palotavárosi tavak mögött, ahol őshonos magyar fajtákat - tölgyféléket, szilfákat, kőriseket - telepítenek a mintegy három hektáros területre. A Sóstó mellett a Sárkersztúri úti parkolónál is kezdődik a ligeterdő telepítése, melyet: ötezer juhar, szil, kőris, kocsányos tölgy alkot majd. Most mintegy 25 ezer csemete ültetése történik meg, a teljes program azonban mintegy 120 ezer fa telepítését tartalmazza.
2020.03.09. 17:10 |
Elkezdődött az erdőtelepítés a Palotavárosi tavak mögött

A Palotavárosi tavak mögötti részen erdészeti szakemberek végzik a 25 ezer facsemete elültetését. 

Négy évvel ezelőtt telepítette be az első, összesen három hektáros erdősávokat Székesfehérvár a Zöld város - Fehérvár tüdeje program keretében. 2016 tavaszán a Vadex különböző ültetési eljárásokkal, összesen 54. 000 erdészeti csemetét ültetett be. Az ültetés óta már megeredt fiatal, kísérleti erdő területe és az ott található fajták pedig bizonyították, hogy megfelelő szakértelemmel sikeresen lehet erdőt telepíteni a területen.

Városfejlesztés

  1. A vízvezeték cseréjével kezdődik a Nagyszombati út felújítása

    A kivitelező megkezdi a Nagyszombati utca felújításának első ütemét. Az ivóvízvezeték-hálózat átépítése a Zsolnai út – Aranybulla sétány közötti szakaszon, az úttest melletti zöldterületen zajlik. Ehhez kapcsolódóan félpályás forgalomkorlátozást vezetnek be, amelyet minden délután elbontanak, azaz csak a munkavégzés tényleges időtartamában kell a lezárással számolniuk a közlekedőknek.

    2026.06.09.
  2. A remény otthona

    Új helyszínen, a Szent Kristóf Plébánia épületében folytatja segítő-támogató tevékenységét a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia. A megújult maroshegyi épületben működik mostantól a nappali intézmény és a közösségi ellátás, amelyek a Móri útról költöztek át, valamint itt kapott helyet a közösségi szolgálat is. Az új épületet pénteken ünnepélyes keretek között avatták fel.

    2026.06.05.
  3. Új rámpa az otthonban

    y Új rámpa segíti az akadálymentes közlekedést a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthonában. A bruttó 11 millió forintból elkészült beruházás eredményeként a mozgáskorlátozottak az eddiginél sokkal könnyebben, akár önállóan is ki tudnak jutni az intézmény udvarára, ami jelentősen javítja az életminőségüket, a mindennapjaikat.

    2026.06.03.
  4. Okostanterem a Ciszterben

    Ünnepélyesen átadták a Ciszterci Szent István Gimnázium új okostantermét. Az intézmény ebben a tanévben csatlakozott az Alba Innovár Digitális Élményközpont programjához, melynek ez a huszadik állomása. A termet a Howmet Alapítvány támogatásának köszönhetően hozták létre és a projektben részt vett nyolc pedagógus közreműködésével mutatták be hétfőn délelőtt.

    2026.06.01.