A hazai és nemzetközi masters mezőny két meghatározó versenyzője Szombathelyen a felnőtt mezőnyben mérette meg magát. A Fehérvár Rugby Club Súlyemelő szakosztályának színeiben Bódis-Szabó Katinka az előkelő negyedik, Gyolcsos Ferenc - rangidősként számos fiatalt leelőzve - a kilencedik helyen zárt.
Szombaton Ászáron lépett dobogóra Bódis-Szabó Katinka és Gyolcsos Ferenc, a Magyar Súlyemelő Szövetség kiemelt rendezvényén, ahol csak az ország legjobb minősített férfi és női versenyzői léphettek dobogóra, limitált összetett eredménnyel, amit a minősítő versenyeken kellett teljesíteni. Bódis-Szabó Katinka ezüst, míg Gyolcsos Ferenc bronzérmet szerzett.
Bakos Károly, a Fehérvár Rugby Club súlyemelő szakosztályának 1943-as születésű vezetőedzője bronzérmet szerzett a barcelonai Masters Súlyemelő Világbajnokságon, a 105 kilogrammosok mezőnyének M 75 korosztályban. Bakos Károly szakítását 42 kilogrammon kezdte, majd 46-tal folytatta, eredményesen. Az 50 kg nem sikeredett, igaz, így is a 4. helyen állt ekkor. Lökésben 56, 60 majd 62 kg-os sikeres lökéseivel, 108 kilogramm összetett eredményével 49 év után ismét világbajnoki dobogóra léphetett.
Szombaton Tatabányán léptek dobogóra a Fehérvár Rugby Club súlyemelői. A fehérvári sportolók összesen öt aryan- és egy ezüstéremmel tértek haza. Bakos Károlynak és Gyolcsos Ferencnek ez volt az utolsó felmérő versenye az augusztusi Barcelona Masters Világbajnokság előtt.
Hétfőn délelőtt lépett dobogóra a budapesti Súlyemelő Masters Európa Bajnokságon Gyolcsos Ferenc, a Fehérvár Rugby Club súlyemelője a M 60 korosztály 105 kg-os súlycsoportjában, a BME Sportcsarnokban. Gyolcsos Ferenc 95 kg-os szakításával, 117 kg-os lökésével, 212 kg összetett eredményével a 105 kilogrammos súlycsoport M 60 korosztályának Európa bajnoka lett, ezzel megváltotta repülőjegyét Barcelonába, az augusztusi világbajnokságra.
Két ezüstérmet szereztek az utánpótlás korú fehérvári súlyemelők szombaton, Ászáron, a Jászai Mari Általános Iskolában, a Tini Országos Súlyemelő Magyar Bajnokságon. A Fehérvár Rugby Club súlyemelői két második helyezéssel tértek haza, Kalló Vazul (U12) és Nagy Ferenc (U16) is ezüstérmes lett.
Hetvenötödik születésnapját ünnepelte Bakos Károly, a Fehérvár Rugby Club súlyemelő szakosztályának vezetőedzője. Tanítványai szülinapi tortával köszöntötték a mestert, aki rövid idő alatt is eredményes munkát végzett a szakosztályban.