Az idén rekordszámú, 18 csapat jelentkezett a Székesfehérvári Diáktanács 24 órás röplabdabajnokságára. A Székesfehérvári SZC Jáky József Technikum tornatermében több mint száz diák lép pályára pénteken délutántól szombaton délutánig és mérkőzik meg egymással a barátságos hangulatú találkozón.
Február 23-án a MÁV Előre Foxconn lányai harmadik negyeddöntős mérkőzésüket vívták meg idegenben, ahol a hazai csapat győzelmével a rájátszás mérlegének nyelve 2-1 arányban a FATUM Nyíregyháza felé billent. Ezzel együtt pedig eldőlt, hogy a MÁV játékosai készülhetnek az újabb, immár negyedik negyeddöntős összecsapásukra.
Február 23-án ismét negyeddöntős küzdelem várt a MÁV Előre Foxconn lányaira. Bár legutóbbi kiváló győzelmüket követően mind reményekkel telve várták a soron következő összecsapást, ezúttal a mérkőzés 3-1-es eredménnyel a FATUM Nyíregyháza javára dőlt el.
Február 22-én a MÁV Előre Foxocnn hazai pályán, zárt kapus meccs keretében nézett szembe a TFSE játékosaival. A visszavágó bajnoki mérkőzés nem tartogatott túl sok meglepetést, a fiúk legutóbbi fővárosi összecsapásuk mintájára, ismét 3-0-ra verték a budapesti csapatot.
Pénteken este a MÁV Előre Foxconn fiai a héten már második Extraliga mérközésüket vívták, ezúttal a Kecskeméti RC ellen. A vendégcsapattal a bajnokság keretében most találkoztak először a fiúk és a gyors lefolyású mérkőzést vesztett szettek nélkül, 3-0-ás győzelemmel zárták. MÁV Előre Foxconn- Kecskeméti RC 3-0
Február 8-án a MÁV Előre Foxconn férfi csapatának folytatódott az Extraliga, ezúttal ismét a DKSE-vel mérték össze erejüket. Legutóbbi találkozásukkor a MÁV vesztett szettek nélkül, 0-3-ra verték a dunaújvárosi csapatot, amit a visszavágón szintén egy látványos, 3-0-ás győzelem követett. MÁV Előre Foxconn - DKSE 3-0 (25-23, 25-15, 25-14)
A Kazincbarcika és a MÁV Előre Foxconn jutott fináléba a férfi röplabda Magyar Kupában. A nyolc között a címvédő Kaposvárt búcsúztató MÁV Előre azt követően, hogy hazai pályán 3-0-ra győzte le a Pénzügyőrt, idegenben is ugyanilyen végeredménnyel nyert szerdán este, így sima sikerrel lépett tovább története első elődöntőjéből. Pénzügyőr SE - MÁV Előre Foxconn 0-3 (-16, -19, -23)
A Máv Előre három szettben győzött saját közönsége előtt a férfi röplabda Extraligában, Székesfehérváron a MÁV Előre Volleyball Centerben. A Vidux-Szegedi RSE együttesét izgalmas bajnoki mérkőzésen verték a fehérvári fiúk. MÁV Előre Foxconn - Vidux-Szegedi RSE 3-0 (15, 22, 14)
MÁV Előre Foxconn férfi játékosai szerdán este a Magyar Kupa elődöntőben játszottak, első harcukat a Pénzügyőr SE ellen vívták Székesfehérváron. A viszonylag gyors lefolyású meccsen egy látványos 3-0-ás győzelemmel sikerült maguk alá gyűrniük a vendég csapatot. MÁV Előre Foxconn - Pénzügyőr SE 3-0 (25-22, 25-16,25-17)
Január 25-én a MÁV Előre Foxconn lányai számára folytatódott az Extraliga, ezúttal a KNRC játékosaival találkoztak Kaposváron. A korábban már legyőzött csapattal a visszavágó ezúttal 3-0-ás hazai győzelemmel végződött. KNRC Kaposvár - MÁV Előre Foxconn 3-0 (-20. -19, -22)