A tavalyi nagy sikernek köszönhetően idén ismét hazai rendezésű, nemzetközi tornával indítjuk mérkőzéseink sorát az Alba Fehérvár KC. Csütörtökön az Alba Fehérvár KC a Moyra-Budaörs Handballal játszik, pénteken pedig a Iuventa Michalovce lesz az ellenfél.
Nyolc új játékos és új vezetőedző mutatkozott be szerdán délután az Alba Fehérvár KC szezonnyitó sajtótájékoztatóján a Köfém Sportcsarnokban. A csapat idén is kiemelt figyelmet fordít a saját nevelésű játékosok beépítésére, a cél pedig, hogy stabilizálja a helyét a bajnokság középmezőnyében.
Az Alba Fehérvár KC közösségi oldalán jelentette be, hogy hazatér saját nevelésű játékosa, aki négy évet töltött külföldön, Franciaországban. Balássi Lily a 2024/2025-ös szezonban újra a Fehérvár KC csapatát erősíti.
A szezon utolsó meccsén a kilencedik helyen álló Alba Fehérvár KC fogadta a Vasas SC-t a Köfém Sportcsarnokban. A hétközi eredményeknek köszönhetően mindkét csapat bebiztosította a bennmaradást, így igazi helyosztó találkozóra készültek a csapatok. Alba Fehérvár KC - Vasas 29 - 19
A hagyományoknak megfelelően idén is három kategóriában hirdette meg rajzpályázatát az Alba Fehérvár és a PatikaPlus. A gyerekek alkotásait az „Én, mint Albás kézilabdázó”, „Egészségesen élek”, valamint „Kedvenc kosárlabdázómmal” témakörökben várták. A zsűriben ismert fehérvári sportolók kaptak helyet.
Kétszettes hátrányból felállva győzte le a MÁV Előre Foxconn a Fino Kaposvárt a férfi röplabda Extraliga döntőjének harmadik mérkőzésén hétfő este Kaposváron. A fehérvári csapat így eltáncolt a szakadék széléről, és hazai pályán egyenlíthet az aranyéremért folyó csatában. Fino Kaposvár – MÁV Előre Foxconn 2-3 (20, 21, -23, -19, -13)
Hazai pályán szenvedett vereséget a Vác csapatától az Alba Fehérvár KC. A fehérvári hölgyek az első félidőben még domináltak, a második félidőben azonban már a Vác kerekedett felül. Alba Fehérvár KC - Praktiker Vác 28-33
Nagyot kűzdött a csapat, de a Győr a várakozásoknak megfelelően fölényes sikert aratott az Alba Fehérvár vendégeként a női kézilabda NB I keddi játéknapján. Alba Fehérvár KC - Győri Audi ETO KC 21-37 (11-16)
Az Alba Fehérvár házigazdaként 31-30-ra legyőzte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I pénteki mérkőzésén. A találkozó előtt egyformán tízpontos csapatok összecsapásának negyvenedik percében a székesfehérváriak már 23-16-ra vezettek. Alba Fehérvár KC - Dunaújvárosi Kohász KA 31-30 (17-15)