A börgöndi repülőnapon történt tragikus balesetben elhunytak emlékére került ki a fekete zászló a Városháza épületére. A szeptember 10-i légiparádén az egyik bemutatót tartó sportrepülőgép zuhant le eddig ismeretlen körülmények között.
Egy vészhelyzet szimulálásával és elhárításával gyakorolták Székesfehérvár külső védelmi tervét az érintett szakmai szervezetek a Városházán, a Helyi Védelmi Bizottság koordinálásával. Ezt évente részlegesen, háromévente pedig teljes körűen kötelező végrehajtani.
Kedden napközben kétszer, 10.50-kor és 11.40-kor szólalnak meg városszerte a lakossági tájékoztató szirénák. Székesfehérvár külső védelmi tervének részleges gyakorlására kerül sor szeptember 5-én, kedden délelőtt. A program során a városban telepített lakossági tájékoztató szirénák kétszer is megszólalnak. Az elhangzó riasztás lakossági intézkedést nem igényel!
Harmadfokúra emelték és hétfőn éjfélig meghosszabbították a hőségriasztást. Székesfehérváron is megtette a szükséges intézkedéseket az önkormányzat: összegyűjtve elérhető az ivókutak listája, vízvételre alkalmassá tették a közterületi tűzcsapokat, és klimatizált helyiségek is várják a fehérváriakat a hőségben.
Teljes szélességében lezárták a 62-es főutat Székesfehérvár határában miután lángra kapott egy kamion. A balesetben nem sérült meg senki. A Fejér vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett eloltották a lángokat. Az egységek megkezdték az izzó részek folyamatos visszahűtését. A helyszínen elhúzódó tűzoltási munkálatokra lehet számítani.
A nagy mennyiségű, hirtelen eső miatt a Székely utcai zártkerteknél kiöntött a Lugosi árok, mert a Gaja patak ugyancsak magas vízállása visszaduzzasztotta a vizet az Aszalvölgyi árkon keresztül. Ezért pénteken délután a Városgondnokság kérésére a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság lezárta a Fehérvárcsurgói víztározó zsilipjét, hogy alacsonyabb legyen a Gaja patak vízszintje és biztosított legyen a víz lefolyása a területről.
A Katasztrófavédelem értesítése szerint augusztus 3-án, csütörtökön a napnyugta utáni időszakban szúnyoggyérítést végeznek Székesfehérváron, amennyiben az időjárás engedi. A permetezéshez használt anyag melegvérű állatra és emberre veszélytelen, azonban a méhészeket kérik, tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket.