Negyvenhárom éve történt szárazréti baleset áldozataira emlékeztek a Farkasvermi úti vasúti átjárónál kedden. 1982 szeptember 9-én tizenhat ember halt meg, amikor a vonat ütközött egy autóbusszal. Az áldozatok között nyolc gyermek is volt, köztük egy kilenc hónapos csecsemő, aki 21 éves édesanyjával együtt halt meg a balesetben.
Gyalogos-átkelőhely épült új közvilágítássalaz Iszkaszentgyörgyi úton az Árva utcai kereszteződésben, és új autóbuszmegállók is létesültek az út mindkét oldalán. Székesfehérvár Önkormányzata saját forrásból finanszírozta a mintegy 33 millió forintos beruházást, amely biztonságosabbá teszi a gyalogosok közlekedését a forgalmas út mentén.
A szolgáltató tájékoztatása szerint új fogyasztási hely villamosenergiával való ellátása miatt áramszünetre kell számítani július 30-án a Farkasvermi és a Kapos utcában.
Feketehegy-Szárazréten folytatódtak szombaton a nyárköszöntő városrészi piknikek Székesfehérváron. A helyi Közösségi Központ udvarára vártak kicsiket és nagyokat egyaránt, akik mind találhattak szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget. Szontaghné Kovács Erika önkormányzati képviselővel együtt dr. Cser-Palkovics András polgármester is kilátogatott a programra.
Július 4-től indul a kertmoziszezon Székesfehérváron! Mozi a csillagos ég alatt három helyszínen: Feketehegy-Szárazréten, az Öreghegyen és a Belváros szívében, a Bartók Béla téren! Kaland, izgalom, nevetés és romantika – pokróc, popcorn, jó társaság és felejthetetlen filmélmények várják a közönséget a nyári estéken.
Tizedik alkalommal rendezték meg a Borsófesztivált a Feketehegy-Szárazrét Kultúrudvarban. A Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ közösségi főzőeseményén idén 14 csapat fűtött be a bográcsok alatt, hogy a zenével és jókedvvel kísért délelőtt során elkészítsék az ízes, zöld ételeket.
Jubilál a Borsófesztivál: június 21-én, szombaton már tizedik alkalommal rendezi meg a közösségi főzőeseményt a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban. A szervezők szórakoztató műsorral is készülnek az eseményre, amelyre MA, június 16-án még lehet jelentkezni!
Az E. ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. tájékoztatása szerint gázvezetéken való munkálatok végzése miatt gázszünetet tartanak Feketehegy-Szárazrét számos utcájában június 11-én és június 12-én. A munkavégzés a Kertész utcában zajlik.
Citerazenével, operettslágerekkel, ízletes bográcsgulyással és sok-sok szeretettel várták immár harmadik alkalommal családi napra a Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthona dolgozói az otthon lakóit és családtagjaikat. A rotyogó bogrács felől érkező finom illatok, árnyat adó pavilonok és illatos sütemények csalogatták már kora reggel a Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthona lakóit az intézmény csodálatos kertjébe.
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti Tagiskolájában várták az Egészségnapra érkezőket. A profi szervezésnek köszönhetően nem alakult ki tumultus, hiszen bizonyos szűrővizsgálatokra előre kellett bejelentkezni, így az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai ütemezetten tudták elosztani az érkezőket, ennek köszönhetően senkinek sem kellett hosszabb várakozásra számítania.