Pénteken kezdődik a Koronázási Ünnepi Játékok háromnapos eseménye, amelynek során megelevenedik a középkori Fehérvár: foglalkozások, régizenészek és családi játékok várják a kilátogatókat a Belvárosban. Egy különleges, a Székesfehérvári Királyi Napokra készült színdarabot láthatnak a Nemzeti Emlékhelyen, Parádé lesz a Zichy-színpadon és akusztikus koncert a Rendházban.
A Székesfehérvári Királyi Napok idején a Barátság mozi kertmozija idén is felállítja vetítővásznát a belvárosban, a Bartók Béla téren. A csillagos ég alatt természetesen a romantikáé és a vidámságé a főszerep augusztus 17–19. között, az előadásokra máris válthatók jegyek a Barátság mozi honlapján.
Romantikus vígjátékokkal folytatódik a fehérvári Barátság mozi kertmozijának programja: július 7-én, pénteken 21 órakor az Öreghegyi Közösségi Ház kertjében a Barátnőt felveszünk című filmet, július 14-én, pénteken 21 órakor a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar szabadtéri színpadán pedig a Könyvklub: A következő fejezet című alkotást láthatja a közönség. Jegyek már válthatók az előadásokra.
Idén is csatlakozik Székesfehérvár városa a Múzeumok Éjszakája országos kezdeményezéshez, amely ezúttal TRendben vagyunk! mottóval valósul meg. Június 24-én, szombaton a királyi városban 13 szervezet 24 helyszínen, több mint 100 programmal várja az érdeklődőket az érték, a szépség, a gazdagság és a minőségi kikapcsolódás jegyében.
Magyar filmet vetít a Barátság mozi Meg-Ki filmklubja a nyári szünet előtt: június 14-én, szerdán este hattól a Legénybúcsú Extra című vígjátékot láthatják a nézők. A film után a közönségtalálkozó vendége lesz a Danit alakító Virsinszki Zoltán – a fehérvári születésű színésszel Gruber Nóra, az SZKKK munkatársa beszélget.
Júniustól a szabad ég alatt is várja a nézőket a fehérvári Barátság mozi kertmozija: 16-án, pénteken 21 órakor az Öreghegyi Közösségi Ház kertjében az Ürömapám című amerikai vígjátékot, 30-án, pénteken 21 órakor a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar szabadtéri színpadán pedig a Halálos iramban 10. című amerikai akció-kalandfilmet láthatja a közönség. Jegyek már válthatók az előadásokra.
Júniustól a szabad ég alatt is várja a nézőket a fehérvári Barátság mozi kertmozija: 16-án, pénteken 21 órakor az Öreghegyi Közösségi Ház kertjében az Ürömapám című amerikai vígjátékot, 30-án, pénteken 21 órakor a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar szabadtéri színpadán pedig a Halálos iramban 10. című amerikai akció-kalandfilmet láthatja a közönség. Jegyek már válthatók az előadásokra.
„Bárcsak jobban figyeltem volna rá / több időt töltöttem volna vele / mertem volna ellentmondani” – ilyen és hasonló gondolatok sokszor megfogalmazódnak bennünk életünk során, hiszen döntéseink alapvetően befolyásolják kapcsolatainkat. A döntéshozatalról, annak problémáiról és a megoldásról is szól a következő Csajos est május 24-én, szerdán.
Május végén ismét „házhoz megy” a mozi az Öreghegyi Közösségi Házba: a #baratsagmozGOvaszON csapata május 26-án, pénteken és 27-én, szombaton várja a nézőket a színházterembe. A Barátság vándormozijában a Legénybúcsú Extra, a Könyvklub: A következő fejezet, a Kojot négy lelke és A nemzet aranyai című filmeket láthatja a közönség. Jegyek már válthatók a Barátság mozi honlapján.
Szerdán este a Barátság moziban vetítették a Richter Gedeon életét és életművét bemutató, Nem tűntem el című filmet, majd Rudolf Péterrel, a film főszereplőjével találkozhattak a nézők. A szerda esti filmvetítés a május 20-án Székesfehérvárra érkező Richter Egészségváros rendezvényhez kapcsolódik, amellyel a Szent György Kórházat támogathatják a résztvevők.