Fehérvár és az Aranybulla címmel kezdődik ismeretterjesztő program szeptember 21-én, szerdán 17.00 órakor az Aranybulla Könyvtárban. Magony Imre előadására ingyenes a belépés.
Függőpecsét készítéssel, kihelyezett postával és az Aranybulla Emlékév tiszteletére a Magyar Posta által kibocsátott Aranybulla-emlékbélyeggel is várja az érdeklődőket a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör szeptember 21-én, szerdán 16 órakor nyíló városi bélyegkiállításán a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban.
Pénteken este fotókiállítással és koncerttel folytatódtak az Aranybulla Művészeti Napok programjai az Öreghegyi Közösségi Házban. Kiszely Krisztián fotográfus páratlan szociofotóiból nyílt tárlat Keleti végeken címmel, majd Barabás Lőrinc trombitás-zeneszerző fellépésével folytatódott az este. A programsorozat vasárnap estig tart a Fantában.
Nagyszabású megnyitóval kezdődik szombaton a Királyi Napok Folkfesztivál, amelynek öt napján az Alba Regia Táncegyüttes csoportjai mellett az ország legrangosabb néptáncegyüttesei lépnek a Zichy ligeti színpadra. Az Aranybulla Emlékév keretében könyv-, érem- és bélyegbemutatóval, történelmi előadásokkal, kiállításmegnyitóval és fúvós örömzenével is várják a Belvárosba látogatókat a Székesfehérvári Királyi Napok összeművészeti fesztivál második napján.
Dramatikus történelmi játékkal kezdődött el a 2022-es Székesfehérvári Királyi Napok. A Zichy ligeti színpadon az Élet pecsétje című produkciót láthatta a megnyitó közönsége, a színdarab az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára emlékezett. A nyitónap estéjén dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere is köszöntötte a közönséget.
Folytatódik az Aranybulla 800. évfordulójának alkalmából életre hívott Árpád-kori esték rendezvénysorozat. Ezúttal a bélyegek vonatkozásában ismerhetjük meg jobban az Aranybullát.
Aranybullák a középkori Magyarországon és Európában címmel szervezte meg éves tudományos konferenciáját a Városi Levéltár és Kutatóintézet. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban II. András Aranybullájáról, a magyar városok aranybulláiról, a 12-13. századi angol uralkodói chartákról, II. Frigyes német-római császár aranybulláiról, valamint a kádári emlékezetpolitikáról és a székesfehérvári Aranybulla-emlékműről hallhattak előadást az érdeklődők.
Aranybullák a középkori Magyarországon és Európában címmel szervez tudományos konferenciát a Városi Levéltár és Kutatóintézet. Az esemény 2022. július 13-án, szerdán 9.00 órakor kezdődik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István termében.
Az idei „Harmonia Albensis – Templomi hangversenyek” sorozat négy estje az Aranybulla évforduló előtt tisztelegve a magyar egyházzene hosszú történetén vezeti végig az érdeklődő zenebarátokat az államalapítás korától napjainkig. A csütörtöki „Gaude, Civitas Regia – Örvendezz, királyi város” című nyitókoncerten az az Ars Oratoria Kamarakórus lépett a közönség elé.