-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Verses-zenés est és előadás a családfakutatásról az Aranybulla Könyvtárban
Február 10-én újabb kreatív szombat következik az Aranybulla Könyvtárban. A program keretében papírgurigából készítenek virágot a résztvevők, a nyersanyagot az intézmény biztosítja.
Február 14-én, kedden 17.00 órakor vetített képes, zenés-verses előadás kezdődik Légy, aki lennél! címmel. A program Horváth Irma és Székely Sándor verseiből válogat. A téma a természet, a csend, az ég és a föld, a szerelem, vagyis az élet humoros és komolyabb oldala. Horváth Irma neve sokaknak ismerős Székesfehérváron, a szerző énekével jelen van a kisgyermekes családok és a felnőttek körében is, saját és más költők írásaiból zenésít meg verseket. Székely Sándor Csákberényben él és alkot. A két szerző körülbelül egy éve talált egymásra, megálmodtak egy közös estet, ami kettejük verseire épül.
Február 15-én, szerdán 17.00 órától Mi fán terem a családfa? címmel tart előadást Gruming Ferenc a családfakutatásról. Megismerteti a feltáró munka forrásait, az online, egyházi és levéltári kutatás módjait és a családfakészítés hátterét. Az előadás témái: hogyan kezdjük a kutatást? – Közvetlen környezetünk forrásai; A kutatás menete – Minden forrást jegyezzünk fel; Online kutatás – Családfakutatás otthonról; Családfakészítés – Milyen megjelenési formát válasszunk?
Mindhárom programra díjmentes a belépés.