Júliusban a Gyulai Memorial keretében ismét világsztárok látogattak el Fehérvárra és versenyeztek a Bregyó-közi atlétikai centrumban.Ebben a hónapban dőlt el, hogy ismét szintet lép az Enthroners, bajnokok lettek a fehérvári teniszezők és az ifjúsági olimpiai fesztiválon is büszkék lehettünk ARAK-os sikerre.
Tájfutó bajnokság Fehérváron és a Gaja-szurdokban, hattal verte a Magyar Kupa bronzérmesét az Alba Fehérvár KC, boksz-gála hazai sikerrel, III. CEP Félmaraton több mint ezer résztvevővel.
Célba ért Fa Nándor a Vendée Globe-on, megnyerte a kosárlabda Magyar Kupát az Alba Fehérvár, bejelentette visszavonulását Ocskay Gábor a fehérvári hoki atyja, fedett pályás országos bajnoki cím rúdugrásban Siskó Zsófia révén, Demeter Bence sikere az év első Világkupa versenyén.
Az Alba Regia Atlétikai Klub hagyományos ünnepi évzáróján elhangzott, hogy bár nem gondolták volna, de sikerült felülmúlni még a fantasztikusan sikeres tavalyi évet is, miután hazai és nemzetközi színtére is előrelépett a fehérvári akadémia. A felnőttek között is válogatott, bajnok versenyzői vannak immár az ARAK-nak, a különböző utánpótlás versenyeken pedig több száz gyerek képviselte az egyesület színeit.
A Magyar Atlétikai Szövetség hagyományos és végi gáláján jutalmazta az év legkiemelkedőbb atlétáit. Az ARAK legjobbjai közül hárman is elismerésre kerültek. Takács Boglárka és edzője, Varga Tamás. Pásztor Bence és edzőjeLévai Dóra. Az "Év ifjúsági atlétanője" címet pedig Mátó Sára nyerte.
Ezüst hétvégén ismét rúdugrókkal telik meg a Regionális Atlétikai Centrum csarnoka. Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő karácsonyi rúdugró versenyre, hivatalos nevén X-MAS CUP –ra közel százharminc nevezés érkezett! Ez a tavalyi indulói létszám majd duplája. Az egyre növekvő érdeklődésnek köszönhetően idén először két napon át folynak majd a küzdelmek, kora délelőttől az esti órákig.
Hirt Károly, szakedző, sportmenedzser. 1986-tól a Videoton SC atlétika edzője, 1993-ban az Alba Regia Atlétika Klub alapítója. Tanítványai magyar bajnokok, olimpikonok, csúcstartók lettek. 2016-ban „Pro Civitate” díjat kapott Székesfehérváron és a Magyar Atlétikai Szövetség kitüntetettje is.
Több mint háromszáz futó állt rajthoz a székesfehérvári III. Adventi Jótékonysági Futáson. December 3-án délelőtt a Várkörúton teljesítettek egy vagy öt kilométert az indulók, a leggyorsabb gyermek és felnőtt is értékes különdíjban részesült. A futásra nevezők, akárcsak a Jótékonysági Estélyre jegyet vásárlók idén a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthont támogatják.
A horvátországi Varasdon, öt nemzet válogatott viadalán bravúrosan szerepeltek a magyar serdülő atléták. Mohai Regina, az ARAK versenyzője 300 méteren képviselte Magyarországot, Székesfehérvárt, és kivette a részét a lányok sikeréből.
Az Összetett Országos Bajnoksággal zárult az szabadtéri szezon az atlétikai pályaversenyzésben. Ennek az eseménynek is az ARAK adott otthont a Regionális Atlétikai Központban. A két napos bajnokságon az ifjúsági lányok hétpróbája kettős hazai győzelemmel zárult.