Bravúros teljesítménnyel, hat góllal legyőzte az Alba Fehérvár KC a Magyar Kupa bronzérmesét a DVSC-t. Fél óra után – csakúgy, mint ősszel - egy góllal vezetett Deli Rita együttese. A folytatás igazán pazarra sikeredett: Herr Orsolya védéseivel, Mendy klasszis teljesítményével, jó védekezéssel és pazar lerohanásokkal végül 29-23-ra nyert az Alba Fehérvár KC. Alba Fehérvár KC – DVSC 29-23 (14-13)
A bajnoki címvédő, kupadöntőben legyőzött Szolnoki Olaj ellen próbálta kijavítani legutóbbi hazai vereségét az Alba Fehérvár. Lóránt Péter hiányában is jól játszott az Alba az első félidőben, vezetett is, ha nem is sokkal. Óriási küzdelem folyt a pályán, végig előnyben volt, de nem tudta lerázni üldözőjét az Alba, amelyben most játszotta legjobb meccsét Alhaji Mohammed. A címvédő nem élt az egyenlítési esélyeivel, az Alba pedig remekül küzdve mindig tudott fontos kosarat szerezni, és végül le is győzte a Szolnokot. Alba Fehérvár Puebla Plus - Szolnoki Olaj 82-75
Nagyszabású Húsvéti adományosztást szervezett kedden délután rászoruló családoknak a Szegényeket Támogató Alapítvány (SZETA), Székesfehérvár Önkormányzata, az Alba Fehérvár Puebla Plus kosárlabda csapata, valamint az Alba Fehérvár KC női kézilabda csapata. Összesen negyven mélyszegénységben élő család vehetett át tartós élelmiszercsomagot, a kosárlabdázók és a kézilabdázók pedig autogramot és ajándékot osztottak a gyerekeknek.
Hatalmas csatát, indulatoktól és feszültségtől sem mentes meccset jászott a kosárlabda-bajnokság középszakaszában az Alba Fehérvár Puebla Plus és a ZTE. A vendégek a második negyedben magukhoz ragadták a kezdeményezést, de egyik csapat sem vezetett sokkal egész meccsen. A hajrában Lórántot kiállították, a Zete pedig Szabó Zsolt utolsó másodpercben dobott triplájával győzött, ezzel az Alba még nyeretlen a középszakaszban. Alba Fehérvár Puebla Plus - Zalakerámia ZTE KK 89-90
Ismét van névadó szponzora a fehérvári kosárlabda-csapatnak. A bajnokságban élen álló, jelenleg a középszakaszban szereplő kosarasok Alba Fehérvár Puebla Plus néven játszanak a továbbiakban, az új támogató hároméves megállapodást kötött a klubbal.
A középszakaszban első mérkőzését játszotta az alapszakaszt megnyerő Alba Fehérvár. Szombathelyen az első félidőben úgy tűnt, megtörheti a Falco hazai veretlenségét a Dzunics-csapat, de hiába vezetett tizennégy ponttal is, a szünet után alig tudott betalálni. A foghíjs kerettel kiálló Albát végül felőrölte a Szombathely a kevés kosarat hozó rangadón. Falco - Alba Fehérvár 69-62