-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Az év utolsó hete 7 sporteseményt is kínál Székesfehérváron
A jégkorongozók voltak a legfrissebbek, ők kezdték a hetet és zárják majd azt. A zárás egyben a 2023-as év első sporteseményét is jelenti.
Mint arról már beszámoltunk, hétfőn játszott a Hydro Fehérvár AV19 a Moser Medical Graz ellen, és jó mérkőzésen 3-0-ás sikert aratott. A hét második meccsét a fehérváriak 30-án pénteken, 19.15 órakor vívják a Spusu Vienna Capitals ellen a Raktár utcában. Egy hete Bécsben győzni tudtak Hári Jánosék, a bécsiek vissza akarnak vágni, a Hydro Fehérvár AV19 ismét nyerni szeretne, alighanem jó mérkőzés lesz ez! Szerdán kikapcsolódásként ebben az évben is megrendezik a Hydro Fehérvár AV19 Skills Challenget, azaz a játékos hokicsemegét. A rendhagyó programon a játékosok öt különböző számban mérhetik össze a tudásukat. A közel kétórás este során kiderül, hogy ki korcsolyázik a leggyorsabban, ki lő a legerősebben, illetve a legpontosabban. Az igazi hokicsemegének ígérkező eseményen a többször is legtechnikásabb magyar játékosnak kitüntetett Bartalis István és Hári János is ott lesz a jégen, a szórakozást pedig kiélezett verseny garantálja! A Skills Challenge végén három a három elleni játékban mérhetik össze a tudásukat a csapat játékosai, ráadásul nem a megszokott összeállításban lépnek jégre Sarauerék, mivel a sorokat a szurkolók állították össze. A játék után vasárnap, tehát jövőre, azaz január elsején, 17.30 órakor a Moser Medical Graz ellen lép jégre Grazban a csapat. A graziakat is alighanem fűti majd a reváns vágya, de a csapat ne adja meg nekik erre a lehetőséget.
Szerdán "hajnalban" az amatőr csapatok tornáival megkezdődött a XXII. Fehérvár Futballfesztivál háromnapos meccsdömpingje a VOK-ban. A futball barátai e napokon láthatnak amatőr, profi férfi csapatokat, nosztalgia meccseket, sok, sok nagy csatát. Jó szórakozás lesz szerdától péntekig, reggeltől késő estig.
Csütörtök, tehát 29-én este, 18 órakor dobják fel a labdát az Arconic-Alba Fehérvár-Paksi Atomerőmű kosárlabda mérkőzésen a Gáz utcai csarnokban. A találkozót az Alba a harmadik helyen várja, míg a feljövő Paks már az ötödik, mindössze egy vereséggel van több nekik, mint a fehérváriaknak. Alighanem jó meccset láthatnak a szurkolók!
Az Alba Fehérvár KC NB I-es női kézilabdázói a Praktiker-Vác együttesét fogadják. Nehéz kétszer 30 perc vár a hazaiakra. A vendégeké erős, összeszokott társulat, ők állnak előrébb a tabellán, a 6. helyen 10 ponttal, eggyel kevesebb meccset játszva. Az albás lányoké a 9. hely, és hét pontot gyűjtöttek eddig. Bravúr kell a győzelemhez!