-
Tisztelgés a hősök előtt
A Városház téren utcaszínházi előadással, koszorúzással, József-napi vásárral, flashmobbal, a Zichy ligetben pedig huszártáborral idézték meg a forradalmi hangulatot március 15-én Székesfehérváron. Az ünnepi programok délután folytatódnak a Városház téren és a Zichy ligetben is.
2026.03.15. -
Látrányi Viktóriát díjazták
Vasárnap délelőtt, a Szabad Sajtó Napján a Vörösmarty Színház kávézójában tartották a Penna Regia díj átadóját, amellyel hivatalosan is megkezdődtek a március 15-i ünnepi események Székesfehérváron. A városi elismerést idén posztumusz Látrányi Viktóriának ítélte oda Székesfehérvár Közgyűlése, a helyi események bemutatása, a közösség érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.
2026.03.15. -
Diplomaosztó a Kodolányin
Diplomaosztó ünnepséget rendezett a Kodolányi János Egyetem. Ebben az esztendőben háromszáz hallgató vehette át diplomáját.
2026.03.13. -
Magyarországnak igaza lesz?
Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettessel, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjével beszélgetett a MCC Székesfehérvári Képzési Központjának legutóbbi ismeretterjesztő programján.
2026.03.13.
Amikor az ipar segíti az oktatást - újabb támogatás az Arconic Alapítványtól
Az Arconic Alapítvány támogatásából megvalósuló Arconic STEM Szaki Szakkör nyitórendezvényét a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának új előadótermében tartották. A Székesfehérvári Szakképzési Centrum 25 ezer dollárt, több mint 7.5 millió forintot nyert az ARCONIC Alapítványnál benyújtott pályázat során a STEM Szaki Szakkör-i tevékenységéhez, amely 20 héten keresztül valósul meg és többféle szakmai programokat is tartalmaz.
A program középpontjában a STEM gondolkodásmód megismertetése, elmélyítése és fejlesztése a cél. A fiatalok betekintést kaphatnak az adott területeken folyó tevékenységekbe, illetve élményeket szerezhetnek, amelyek segíthetik érdeklődésüket felkelteni a természettudományos pályák irányába.
Mészáros Attila alpolgármester a város nevében köszönetét fejezte ki a vállalatnak, hogy hosszú évek óta segít olyan programokat, melyek nagy lehetőséget biztosítanak Székesfehérvárnak. Mint mondta szeretnék minél több fiatal érdeklődését felkelteni a STAM irányába, hiszen elképzelhetetlen, hogy ne magas szinten tanulják a fiatalok a reál tárgyakat. Fehérvár alpolgármestere biztatta a jelen lévő diákokat, hogy használják ki a támogatás nyújtotta lehetőségeket. „Ma, amikor a digitalizáció jelen van a város iparában magas képzettségű fiatalokra van szükség.” Kiemelte, hogy országosan is kiemelkedő a CSR-tevékenysége az Arconic Alapítványának, hiszen nem elégszenek meg azzal, hogy iparűzési adót fizetnek, hanem efölött még jelentős összeggel támogatják a fehérvári közösséget.
A nyertesek a diákok
Dominó Csaba a Szakképzési Centrum kancellárja arról beszélt, hogy nagy öröm a szakképzés számára, amikor az ipar segíti az oktatást. Az Arconic évek óta támogatja azt, hogy a diákok minél jobban megismerjék az ipari környezetet és hasznosítható tudásra tegyenek szert. Beszélt arról is, hogy a Váci Mihály Ipari Szakképző Iskolában már 2011 óta az Alcoa, majd az Arconic Alapítvány támogatja az alumíniumipari képzést, hogy a diákok minél jobban megismerhessék az alumínium ipari technológiákat. A mostani pályázatban a Vörösmarty, a Váci, az Árpád és a Széchenyi vesz részt.
A projekttel szeretnék megerősíteni a már érdeklődő tanulókat, közvetlenül megismertetni velük a műszaki területet, azon belül a fémipar, illetve az alumíniumipar munkaterületeit, lehetőségeit, valamint növelni kívánják a tanulók elkötelezettségét a műszaki tudományágak felé.
Az Arconicnak fontos, hogy minél több fiatal maradjon Magyarországon, azon belül Székesfehérváron, hiszen ma már itthon is ugyanolyan jó vállalati kultúrában lehet dolgozni, mint más országokban.
Varga Zsuzsa HR vezető mielőtt átadta Dominő Csabának a több mint 7.5 millió forintról szóló jelképes csekket elmondta, hogy a Váciban évekkel ezelőtt elindult szakkör mellett elkészült egy szakkönyv is és mint mondta folyik már OKJ-s szakmai képzés is. Köszönetet mondott azoknak a szakembereknek, akik segítik a fiatalok alumíniumipari képzését.