90. születésnapján köszöntötték hétfőn a Zsolt Utcai Gondozási Központ klubházában Papp Lajosné Hilda nénit. A csodálatosan fitt ünnepelt napi 8-9 ezer lépest sétál még ma is, és mint mondta, a fia által „előírt” étrendnek köszönheti kiváló egészségi állapotát. Hilda nénit Székesfehérvár nevében Deák Lajosné Zsuzsa önkormányzati képviselő köszöntötte.
„90. születésnapot ünnepelni mindig különleges esemény! Ennyi idő alatt az ember megél 1080 hónapot, 1696 hetet, 32873 napot, azaz 788 951 órát, 47 367 060 percet. Mondhatnánk, sok víz lefolyt azóta a Dunán, de én ezt is kiszámoltam: körülbelül 6674 milliárd köbméterről van szó!” – nagy vidámságot keltett Erdős Attiláné Zsuzsa ünnepi köszöntője hétfőn délelőtt a Zsolt Utcai Gondozási Központban, ahol a megjelentek Papp Lajosné Hilda néni 90. születésnapját megünnepelni gyűltek össze.
„Mit is mondhatnék még ezen a napon? Csak annyit, a 90. év 10 évre van a száztól, ezzel nyugodtan dicsekedhetsz bárhol! Boldogságban, egészségben légy gazdag, mindent megkapj, amit az élet megadhat! Tőlem ezt a kis köszöntőt kapod, kívánok boldog 90. születésnapot!” – szedte versbe jókívánságait a gondozási központ vezetője.
Egy perccel később aztán a két, tűzijátékkal és gyertyákkal díszített torta is megérkezett, s azokat a klubtagok nagy örömmel fogyasztották el. Az ünnepeltnek Deák Lajosné önkormányzati képviselő jókívánságai kíséretében adta át Székesfehérvár ajándékát és a miniszterelnök által aláírt emléklapot.
Papp Lajosné 1936. január 16-án született az akkor már Romániához tartozó Temesváron. Édesapját nem hagyta nyugodni a trianoni döntés, így 1941-ben felpakolta a családot és „határon belülre”, Komáromba költöztette őket.
„Ekkor már hárman voltunk lánytestvérek, én voltam a legidősebb, a középső húgom 3,5 éves volt, a legkisebb pedig olyan picike, hogy egy kis batyuban hozta át az édesanyám. Bokortól bokorig mentünk, amíg aztán a vonatot el nem értük…” – mesélt gyermekorráról a születésnapos. Mivel édesapja a vasúton dolgozott, így Tatabányán kapott munkát. „A második világháborúban, ’44 őszén még a németek voltak az országban, de amikor édesanyám karácsonyra készülve bejglit sütött, azt már az oroszok ették meg.” – tette hozzá Hilda néni, aki a testvéreivel a tatabányai vasutasudvarban nőtt fel, s a katyusák között, azok csavarjaival játszott.
Férjét, Papp Lajost 1957-ben ismerte meg: a fiatal, szinte még gyermek Lajost a második világháborúban, ’45 szeptemberében vitték el a szovjetek fogságba, s 10 és fél év Szibéria után engedték haza Magyarországra.
Hilda az egyik barátnőjénél ismerkedett meg élete párjával, s nagyon boldog házasságban éltek 2001-ig, férje haláláig. Férje egyébként Szibériában kotrógépen dolgozott, így végül lakatosként kapott állást a tatabányai szénbányáknál, Hilda pedig – miután a festészet érdekelte, de a képzőre nem vették fel – egy hirtelen csavarral elvégezte a bányaipari technikumot. Kezdetben a bánya tervezőirodáján dolgozott, később, amikor már nem engedték le a mélybe, abszolválta a gépipari technikumot is, s új képesítésének megfelelő munkát kapott.
1958 júliusában született meg a fiúk, akinél ma a születésnapos él Székesfehérváron, s aki nem mellékesen természetgyógyász.
„Neki köszönhetem, hogy ilyen stramm vagyok! Minden pillanatban rám figyel, segít abban, hogy mit egyek és hogyan töltsem a napjaimat. Nagyon szeretem a főzelékeket, de meg kell mondanom, a húsféléket is, különösen a baromfit. Viszont tejterméket egyáltalán nem fogyasztok.” – teszi hozzá az ünnepelt, aki a mai napig kertészkedik.
Régebben Tatán volt egy nagy gyümölcsösük, ahol – különösen a nyugdíjazást követően – minden idejét kertészkedéssel töltötte. Szabadidejében sokat úszott, ma pedig minden nap 8-9 ezer lépést sétál szerte Székesfehérváron. Ezt onnan tudja, hogy van egy szuper mobiltelefonja, ami a lépéseket is számolja. Két unokája és két dédunokája van, az egyik unoka Angliában él, a másik viszont Székesfehérváron, ő készítette a finom ünnepi tortát is.
„Három éve jöttem először ide, a Zsolt utcai klubházba, és nagyon bánom, hogy nem hamarabb! Ország-városozunk, kézműveskedünk, mindig vidám a hangulat. Remélem, a 100. születésnapomra is eljönnek!” – búcsúzik tőlünk az ünnepelt, akit már várnak vissza a barátok a klubhelyiségbe, hogy a múltidézés szárnyán bejárják a 90 év minden nehézségét, küzdelmét, de sok-sok örömét, boldogságát is.
