A tanév végéig tart az iskolások úszása - beadták a pályázatot a bővítésre és a felújításra

Később kezdődik a Csitáry G. Emil Uszoda felújítása, ami azt jelenti, hogy az iskolai úszásoktatás is a tanév végéig folytatódhat. Ezt a Székesfehérvári Tankerületi Központ kérésére a város csaknem kétmillió forinttal támogatja, ami 14 iskola 1962 tanulóját érinti a városban. Az uszoda nemcsak megújul, de bővül is: a több mint 7 milliárd forint értékű beruházást TAO-s pályázati forrásból tervezik. 
2018.05.03. 16:23 |
A tanév végéig tart az iskolások úszása - beadták a pályázatot a bővítésre és a felújításra

A Csitáry G. Emil Uszoda strandterületén jelenleg is folynak a kivitelezési munkálatok, az uszodarész felújítása azonban a tervezettnél később kezdődik. Az uszodabővítés és -felújítás előkészítésének tervdokumentációját és az engedélyezési terveket a Fehérvár Vízilabda SE TAO-s pályázati forrásból készíti el.

A Városgondnokság által korábban jelzettek szerint április 30-tól zárt volna be a felújítási célok miatt az intézmény, így a 2017-18-as tanév költségvetésében a Székesfehérvári Tankerületi Központ május-június hónapokra nem számolt a mindennapos testnevelési programban működő úszásoktatás költségeivel. Az igények felmérését követően – az úszásoktatás folytatásának lehetőségével szinte minden iskola élni kíván – a tanulók szállítását, az uszodahasználatot és az úszásoktatást jelentő 1.96 millió forintos összértékű költséget a város Önkormányzata vállalja, így nem szükséges leállítani az iskolákban a rendszeres uszodai foglalkozásokat. A város elkötelezett a diákok iskolai sportolásának a támogatásában: például a Kiskút utcai teniszközpontban ezer tanuló teniszezhet ingyen a mindennapos testnevelési program keretein belül, vagy a téli hónapokban korcsolyázhatnak a diákok a Székesfehérvári Kori Ligetben.

A mintegy kétmillió forintos költség biztosításáról május 18-i ülésén dönt majd a közgyűlés, a diákok azonban május elejétől folyamatosan igénybe vehetik az úszásoktatást.

Cser-Palkovics András polgármester azt mondta, hogy a támogatás szép példája a Tankerület és az Önkormányzat együttműködésének. „Korábban, amikor úgy gondoltuk, hogy európai uniós forrásból fogjuk tudni felújítani az uszodát, az eredeti ütemterv szerint a felújítás május elején megkezdődött volna – ezt jeleztük a Tankerület felé. Azonban nemcsak felújítjuk, hanem bővítjük is az uszodát, és ez a jóval nagyobb beruházás más ütemezéssel fog megvalósulni.” – fogalmazott. A polgármester elmondta, hogy a szükséges óraszámok megvalósultak, ennek ellenére közösen megoldják az utolsó hónapok úszásoktatását, támogatva közel 2 millió forinttal a város diákjait.

Török Szabolcs tankerületi igazgató köszönetet mondott az összefogásért a diákok és a pedagógusok nevében is: 14 iskola 1962 tanulóját érinti a támogatás. A 3-4., illetve 5-6. évfolyamokra kiterjedő úszásoktatás 18-18 órát jelent a tanévben, amit már november tájékán teljesítenek a diákok. A Tankerület is elkötelezett abban – mondta –, hogy a tanulók a teljes tanév idején élvezhessék az úszásoktatás adta lehetőségeket, és a város támogatásával ez meg is valósulhat.

Az uszodát érintő beruházásról Bozai István városgondnok elmondta, hogy a Fehérvári Vízilabda Egyesület az elmúlt hét végén beadta a TAO-támogatási igényét, ez a pályázat várhatóan néhány hónapon belül eldől, ekkor indulhat el az építési engedélyezési terv elkészítése.

A 7 milliárd forintot meghaladó jelentős bővítés részeként a jelenlegi sátras medence helyett egy tíz pályás, 25X50 méteres nagy medencés és egy tanmedencés csarnokkal bővülne az uszoda – ezzel több mint kétszeresére bővülne a jelenlegi vízfelület.

A kivitelezés több évet ölel majd fel, elsőként az új szárnyat fogják megépíteni, ezután kerül sor a felújításra – így a lehető legkevesebb ideig kell nélkülözniük a verseny- és tömegsportolóknak a vízfelületet Székesfehérváron. A komplex felújítással a külső falakat teljesen kicserélik, megújul a burkolat, a gépészeti terek, az öltözők és a szaunablokk.