-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
A levegő szennyezettsége és a túlzott vegyszerhasználat aggasztja leginkább a fehérváriakat
A környezet- védelmi problémákról készített felmérést a fehérvári felnőtt lakosság körében 2013 április 12-14. között az Echo Innovációs Műhely. A 300 fős reprezentatív telefonos kutatást a Föld Világnapja alkalmából végezték el és arra voltak kíváncsiak, hogyan méri fel a város lakossága az egyre égetőbb környezetvédelmi problémák súlyosságát, mint például a légszennyezettség és a földeken való túlzott vegyszerhasználat.
2013.04.22. 11:11 |
A környezetvédelmi problémákról készített felmérést a fehérvári felnőtt lakosság körében 2013 április 12-14. között az Echo Innovációs Műhely. A 300 fős reprezentatív telefonos kutatást a Föld Világnapja alkalmából végezték el és arra voltak kíváncsiak, hogyan méri fel a város lakossága az egyre égetőbb környezetvédelmi problémák súlyosságát, mint például a légszennyezettség és a földeken való túlzott vegyszerhasználat.
A teljes kutatás a környezetvédelmi problémákról - LETÖLTHETÕ(.pptx)
A teljes kutatás a környezetvédelmi problémákról - LETÖLTHETÕ(.pptx)

A Műhely rákérdezett többek között a levegő szennyezettségével, a tavak és folyók szennyezettségével, az utcai szemeteléssel, a csapvíz minőségével, a zöldhulladék nem megfelelő kezelésével, illetve a földeken való túlzott vegyszerhasználattal és a műanyag hulladék felhalmozódásával kapcsolatos aggodalmakra is.A felmérés eredményeit Németh A. Violetta szociológus ismertette. A válaszokból az derült ki, hogy a fehérvári felnőtt lakosságot leginkább a levegő szennyezettsége, a műanyag hulladékok felhalmozódása és a túlzott vegyszerhasználat aggasztja.
A levegő szennyezettségét a kérdőívet kitöltők 54%-a ítélte súlyosnak, míg a túlzott vegyszerhasználatot a földeken a fehérváriak 53%-a nevezte komoly problémának. Ha nem változnak a jelenlegi fogyasztói igények, 2050-re 33 milliárd tonnával nő a világszerte gyártott műanyagtermékek mennyisége. A fehérvári felnőtt lakosság többsége nagyon súlyos, vagy inkább súlyos gondként definiálta ezt a problémát. Az egyes társadalmi alcsoportokat tekintve főleg a nők, valamint az idősebb korosztály tagjai érzik ezeket a környezetvédelmi problémákat veszélyesnek.
Viza Attila környezetvédelmi tanácsnok fontos dokumentumnak nevezte a felmérést, amelyből láthatóak azok az erőfeszítések amelyeket az önkormányzat tesz annak érdekében, hogy környezettudatos magatartást alakítson ki a polgárokban. A földeken való vegyszerhasználattal kapcsolatban elmondta, hogy jelentős előrelépést sikerült elérni az egészséges élelmiszerek népszerűsítésében. A tanácsnok a hulladékgazdálkodással kapcsolatban a zöldhulladék komposztálását és az erre felhívó kampányok jelentőségét emelte ki.