95 év élő tapasztalata: vidámság, cecei csípős kolbász és sok munka a kertben

Kollár Dániel 1930. szeptember 6-án született Sukorón, s a festői település azóta is az ünnepelt szíve csücske.

Az ottani elemi iskola hat osztályának elvégzése után Kiskunhalasra, az ottani református gimnáziumba került. „Mivel a nagyapám szeme fénye voltam, aki egyébként huszárként is szolgált, a család úgy döntött, hogy kifizetik a gimnáziumi oktatás és az internátus díját. Sajnos a II. világháború közbejött, a tanulást nem folytathattuk. Végül Székesfehérváron, az Ybl Miklós Főreálgimnáziumban tanultam, majd miután azt összevonták a Ciszterci Gimnáziumból lett József Attila Gimnáziummal, ott tettem le az érettségit. Könyves Dánielnek csúfoltak, mert a világirodalom összes művét végigolvastam.” – fűzi hozzá nevetve Dániel, akinek egyébként két húga és két öccse született.

A kivételes szellemi frissességnek örvendő ünnepeltet Székesfehérvár Önkormányzata nevében hétfőn Deák Lajosné, a körzet önkormányzati képviselője köszöntötte, s adta át neki a miniszterelnök gratuláló oklevelét és a város kis ajándékát.

A beszélgetésen Kollár Dániel felidézte, hogy nem volt egyszerű abban az időben jó állást, egyáltalán munkát találni. Ám a fiatal Dániel – akinek egyébként 20 éves korától, Tito idején három éven át határőrként kellett szolgálnia a déli határnál – gondolt egy merészet, fogta magát, felutazott Budapestre, a Belügyminisztériumba, vázolta a sanyarú sorsát, s munkát kért.

„Kiközvetítettek ahhoz az egységhez, ahol a miniszteri és az úgynevezett K-telefonvonalakat szerelték, építették ki. Ezek a vonalak nem kapcsolódtak a polgári távbeszélő-hálózathoz, hanem külön kábeleken, külön központokon keresztül működtek. Lehet, hogy azt hitték, hogy valamilyen káder vagyok, hiszen a határőrségnél voltam előtte, de a lényeg, hogy munkát kaptam!” – mondja nevetve Kollár Dániel, aki annak idején Kádár János, Apró Antal vagy éppen Farkas Mihály honvédelmi miniszter házában épített mozitermet, de még Rákosi Mátyás istenhegyi villájának legtetejére is fel kellett másznia, amikor az első kísérleti televízióadás vételéhez szükséges 14 méteres antennát szerelték fel az épületre. Később aztán a Belügyminisztérium velencei „titkos anyagraktárába” helyezték át, s innen ment nyugdíjba.

Közben persze – egy Székesfehérvárra tartó vonaton – megismerkedett élete szerelmével, Magdolnával, akitől két lánya született, akik tízéves koruk óta aktívan kosárlabdáztak. Lányaik három unokával ajándékozták meg őket, s bizony az ünnepelt már két dédunokával is büszkélkedhet. Sajnos felesége 15 évvel ezelőtt meghalt, azóta Dániel egyedül él a Széna téri lakásában.

A Rákosi-rendszerben elvették a család több hektárnyi földjét, ám az ünnepelt nagyon büszke rá, hogy a rendszerváltáskor sikerült a birtok egy részét visszaszerezni.

„Mi voltunk az öcsémmel a másodikak a nyolcvanas évek legvégén, akik jelentkeztek a téesznél a család egykori földjéért. Ekkor még élt a 80 éves édesanyám és a húgom is. Amikor otthon büszkén mondtuk, hogy kivettük a földjeinket, édesanyámék ki akartak minket lökni a lakásból: attól féltek, hogy visszajönnek a kommunisták, s felakasztanak minket…” – idézi fel az ünnepelt, aki nyugdíjas kora óta minden nap hajnali öt órakor indul Székesfehérvárról a sukorói telekre. Ötvenkét termő gyümölcsfa, 800 négyszögölnyi, hosszan futó szőlősor vár rá: ez a folyamatos munka, az állandó teendő adja életének ritmusát, s talán ennek is köszönheti a kiváló egészségét.

„Egyszer a rádióban hallottam egy nyugdíjas belgyógyászt, aki szerint a mai, szintetikus gyógyszerek esetében 20-25 százalék a gyógyító erő, de a többi alkotórész mind-mind gyengíti a testet. Nem is szedek semmilyen gyógyszert, de azért a pálinkát megiszom. Persze, csak mértékkel!” – ad tanácsot mindenkinek Dani bácsi, akinek a cecei csípős kolbász a kedvence, s a mai napig minden nap elolvassa az újságot, s aktívan követi Székesfehérvár közéletét is. Amikor azzal búcsúzunk, hogy öt év múlva találkozunk, azonnal rávágja: rajta nem fog múlni!