17 fát és 932 cserjét, bokrot ültettek az új Lövölde úti parkoló mellett

A Lövölde út 2-10 mögött nemrégiben elkészült 44 parkolóhely mellett összesen 17 nagyobb körméretű gömbjuhart és majd ezer tő cserjét ültetett a Városgondnokság a héten. A parkolók közötti terelőszigetekre pedig vadvirágos magkeveréket ültetnek majd tavasszal, amivel a járművek közötti veszélyes fűnyírást is szeretnénk elkerülni.
2017.11.08. 11:03 |
17 fát és 932 cserjét, bokrot ültettek az új Lövölde úti parkoló mellett

A növények kiválasztásakor figyeltek arra, hogy sok virágjával díszítő cserje kerüljön a területre.

Nagyon szép lesz például a hortenziával beültetett bejáró az egyik lépcsőházhoz, de a nyári orgonák több színben virágoznak majd és a bangitáknak is csodálatos virágai lesznek. A cserjék közötti területen pedig füvesítettek.

Több helyen folytatódnak a városban az őszi faültetések. A legtöbb fát a Túrózsáki úti sportpályán és a Béla úti temető új részén ültetnek el idén ősszel. Itt százas nagyságrendben ültetnek ki nagy körméretű fákat.

Ezeket a növényfajtákat ültették ki a Lövölde 2-10 mögötti területen:

  • Prágai bangita 95 db
  • Nyári orgona 120 db
  • Ostorménbangita 55 db
  • Széleslevelű fagyal 50 db
  • Hortenzia 80 db
  • Levendula 80 db
  • Boróka 30 db
  • Tiszafa 50 db
  • Sudárzsálya 50 db
  • Korallberkenye 50 db
  • Vöröslevelű japán borbolya 50 db
  • Fehér som 50 db
  • Kecskerágó 30 db
  • Szagtalan orcbácfű 50 db
  • Hólyagvessző 50 db
  • Orgona 35 db
  • Rózsalonc 7 db
  • Gömbjuhar 17 db

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.