Imre hercegnek rövid élet jutott osztályrészül. 1007-ben születhetett István király és Gizella királyné házasságából, egy kései lejegyzésű, ámde megalapozott hagyomány szerint Székesfehérvárott. Életéről igen keveset tudhatunk: az első magyar királyi pár egyedül felnőtt kort ért fia volt; neveltetésében Szent Gellért is részt vett; az István-i Intelmek őt volt hivatott felkészíteni az uralkodásra; szülei kíséretében járva gondoskodott az egyházi alapításokról; valószínűleg bizánci hercegnővel kötött házasságot, ám gyermekük nem született; az „oroszok hercege/vezére” (dux Ruizorum) címen említik a Hildesheimi Évkönyvek, amikor 1031-hez bejegyzik, hogy vadkan ölte meg vadászbalesetben.
Imre holttestét Székesfehérvárra szállították és a Szűz Mária Bazilikában helyezték végső nyugalomra és e gyászszertartás hozta az első Árpád-házi temetést a koronázó templom falai között: az ősi magyar koronázó főváros ekképp foglalja keretbe a herceg földi pályáját. A vadászbaleset kapcsán tudományon belül és kívül egyaránt felmerül a kérdés, vajon négy, vagy két lába volt annak a vadkannak („vadkannak”), amely (aki) kioltotta az ifjú trónörökös életét. Erre a kérdésre ez az írás sem tud biztos választ adni, de a szentté avatásra emlékezve nem is a halál módja a legfontosabb, hanem az utóélet alakulása.
Életének legkorábbról fennmaradt forrása a XII. század első negyedében keletkezett Imre-legenda, bár nyilvánvaló, hogy 1083-ra már egy klerikus megírta az életrajzát, a szentté avatás sikerét előmozdítandó. A rendelkezésünkre álló szentéletrajz azonban nem ad hű képet a hercegről, hiszen oly korban készült, amikor a papi nőtlenség propagandája dívott és ehhez felhasználtak minden olyan szentet, akinek házassága nem hozott gyermekáldást. E célból nemcsak Imre herceg, hanem már névadó anyai nagybátyja, II. (Szent) Henrik német-római uralkodó (1002–1024) alakja is a szűzi házasság eszményének hirdetésére rendeltetett, holott mindkét esetben csak arról volt szó, hogy nem születtek utódok. II. Henrik esetében korabeli kútfő említi, hogy egy idő után letett a gyermekáldás reményéről, míg Imre herceg egyszerűen nem engedhette meg magának a szüzesség „fényűzését”, hiszen ő volt a magyar uralkodóház István-i folytatásának – bátyja(i) halála óta – egyedüli letéteményese.
A XII. századi legendaírót mindez kevéssé érdekelhette. Akkor már úgyis Szent István unokatestvére, Vazul vérvonalán tartósult az Árpád-ház trónbirtoklása, mert az István-ágnak magva szakadt. Így Imrének nyugodtan lehetett önmegtartóztató életszentséget, a veszprémi Szent György templomban tett titkos szüzességi fogadalmat és szűzi házasságot tulajdonítani. A legenda hatására a „liliomos herceg” alakja terjedt el a keresztény ikonográfiában (a liliom a szüzesség jelképe). Ám a néphagyomány jobban megőrizte Imre világias vonásait: több olyan helyszínt tart számon, ahol a vadászbaleset megtörtént, egyes szövegváltozatok szerint elkerülhetetlenül, sorsszerűen.
Iméntiek olvastán bizonnyal nem meglepő, hogy Imre herceg jellemrajzáért leginkább a Képes Krónika kódexéhez fordulhatunk: az 1358-ban írt/szerkesztett ősszöveg tudvalevőleg XI–XII. századi, mára már elenyészett geszták hagyatékát is megőrzi; benne egy mélyen vallásos, ám a világi uralkodásra felkészített trónörökös portréjával: „Szent István király elgondolta és szilárdan elhatározta, hogy a világi dicsőség minden fényűzésétől elfordul, és a földi ország fejékét letéve egyedül Isten szolgálatának szenteli magát, a külső gondoktól megszabadulva nyugodt békében szemlélődő életet él, úgy rendelkezett, hogy a királyi felség koronáját fiának, az isteni rendelés folytán a szent erkölcsökre kitanított Imre hercegnek adja majd. Szent Imre kora ifjúságának virágjában volt ugyanis, az isteni ajándék a közönséges emberi természet fölé emelte, igazság, bölcsesség, bátorság, mérséklet, okosság, tudás, szelídség, irgalom, jóság, bőkezűség, alázat és türelem, valamint további vallásbeli és közéleti erények ékesítették apjához, Szent Istvánhoz hasonlóan. Mikor pedig a szentséges atya az ügyek vitelének és az ország kormányzásának gondját szentséges fiára akarta bízni, Szent Imre herceget hirtelen halál ragadta el.”
Imre hercegnek nem adatott teljes életpályát befutni, királyként bizonyítani. Utóélete szerencsésebben alakult. Szentté avatásával az apa, István és az avattató rokon, László között a három Árpád-házi szent férfi egyike lett. A magyar élettér minden táján megtalálható tiszteletének szellemi és tárgyi hagyatéka. Székesfehérvár különös figyelmet szentel a város híres szülöttje és híres halottja emlékezetének.
Az írást Szabados György, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.
