-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Zöld Cserkésznap lesz szombaton a Zichy-ligetben
A játékos ismeretterjesztő program október 5-én, szombaton a Zichy ligetben lesz. A környezettudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet, a hétről hétre más városba költöző Zöld Cserkésznapok elnevezésű programsorozat, amely az Új Széchenyi terv keretein belül Európai Uniós forrásból valósul meg a Magyar Cserkészszövetség szervezésében.
2013.10.02. 09:13 |
A játékos ismeretterjesztő program október 5-én, szombaton a Zichy ligetben lesz. A Zöld Napot Deák Lajosné önkormányzati képviselő nyitja meg. A rendezvényen a fiatalokat és családosokat egyaránt várják szervezők.
A környezettudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet, a hétről hétre más városba költöző Zöld Cserkésznapok elnevezésű programsorozat, amely az Új Széchenyi terv keretein belül Európai Uniós forrásból valósul meg a Magyar Cserkészszövetség szervezésében. A több nagyváros után Székesfehérváron megrendezésre kerülő rendezvénysorozat célja, hogy fiatalokban, családosokban kialakítsa, elmélyítse a természet iránti szeretetet.
A résztvevőknek lehetőségük nyílik napelemes játékok kipróbálására, valamint ismerkedhetnek a kiállított szélkerék és napkollektor modellekkel. Olyan jellegű kérdésekre kapnak választ a kilátogatók, hogy hogyan készül pulóver PET palackból, vagy hogy mivel segíthetjük elő az energia megújulását. Emellett hulladékhasznosítási és energiaspórolási tippekkel is gazdagodhatnak az érdeklődők.Ismeretterjesztő játékok keretei között könnyedén, szórakozva tanulhatják meg a legfiatalabbak milyen lehetőségek kínálkoznak, hogy megbecsüljük, óvjuk a körülöttünk lévő világot. A lelkes résztvevők között rengeteg nyeremény kerül kisorsolásra, a fődíj egy kerékpár. A játékokra jelentkezni előzetesen interneten vagy a helyszínen 9 órától lehet, a nevezés történhet egyénileg, családosan, vagy általános iskolásoknak 6-8 fős csoportokban. Kicsiket és nagyokat egyaránt várnak szeretettel, minden program és a játékokon való részvétel ingyenes! A rendezvényt Deák Lajosné önkormányzati képviselő nyitja meg 10 órakor.