-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Virágos Magyarország, virágos Székesfehérvár hazai nemesítésű egynyári növényekkel
A Virágos Magyarországért Mozgalom az idei évben Székesfehérvárt Dr. Kovács Zoltán emlékdíjjal jutalmazta, amit a magyar nemesítésű egynyári virágok ültetéséért kapott a város - többek között erről is beszámoltak azon a sajtótájékoztatón, melyen az idei és a jövőre tervezett parkfelújításokról és növényültetésekről tartottak. Idén, a 3510 négyzetméteren kiültetett 100 653 egynyári virágpalántából 33954 magyar nemesítésű fajta volt Székesfehérváron.
2013.10.30. 16:42 |
A Virágos Magyarországért Mozgalom az idei évben Székesfehérvárt Dr. Kovács Zoltán emlékdíjjal jutalmazta, amit a magyar nemesítésű egynyári virágok ültetéséért kapott a város - többek között erről is beszámoltak azon a sajtótájékoztatón, melyen az idei és a jövőre tervezett parkfelújításokról és növényültetésekről tartottak.

Múlt héten pénteken tartották a „Virágos Magyarországért 2013” verseny országos eredményhirdetését is. Ezen Spanyárné Halász Szilvia városi főkertész képviselte Székesfehérvárt, aki a sajtótájékoztatón be is mutatta a város által elnyert "Dr. Kováts Zoltán emlékére" díj sorszámozott oklevelet.
A parkfelújítási programról szóló városgondnoksági beszámolót ugyancsak múlt héten pénteken egyhangú döntéssel fogadta el a város képviselőtestülete. "A helyi közösségek Székesfehérvár egészének fejlesztésére szolgál a Szent István Emlékév, amelyet mára szinte minden itt élő ismer és támogat. Ennek az ünnepi időszaknak fontos része, hogy a közösségi tereink is megújuljanak és nagyvárosi létünk ellenére is figyeljünk a zöld területek, a kikapcsolódást biztosító parkok és ligetek állapotára. Ezt szolgálják azok a fejlesztések, amelyeket nagy számuk és jelentős összegük miatt már bártan hívhatunk parkfelújítási programnak. Az idei esztendőben saját erőnkből újult meg a Zichy liget, a Denso-nak köszönhetően alakítottuk át – a lakossági és iskolai igényekhez igazítva – a Széna teret, és ha a Halesz felé járnak, akkor láthatják, hogy az Alcoának köszönhetően már ennek a ligetnek a felújítása is elkezdődött. Emellett Regionális Atlétikai Központ és szabadidős futópálya épül a Bregyóban, valamint több területen fásítási programot is megvalósítunk még ősszel. Mindezek eredményeként még zöldebb, még élhetőbb lesz Székesfehérvár.” – mondta Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a felajánlást tevőknek és a Városgondnokságnak is, hiszen a megvalósítás minden esetben az ő közreműködésükkel történik.

Idén, a 3510 négyzetméteren kiültetett 100 653 egynyári virágpalántából 33954 magyar nemesítésű fajta volt Székesfehérváron.
A Zichy liget parkrekonstrukciója során a park egész területének újrafüvesítését elvégezte a Városgondnokság.A Rózsaligetben a régi elöregedett rózsák lecserélésével és 3426 szabadgyökerű rózsa elültetésével alakítottak ki új rózsaágyakat, továbbá idén ősszel további 824 tő rózsa, 18 fa és 829 cserje kerül kiültetésre. A Széna téren 900 cserjét ültettek el, a murvás felületet felújították és az iskola előtti medence elbontása után a területet befüvesítették. Õsszel több fát ültetnek a téren és áthelyeznek néhány ostorfát is. A Királyok parkjában a meglevő elszáradt sövényt pótolták és több mint ezer levendulát ültettek illetve a járdákat is rendbetették, továbbá ősszel hársfákat ültetnek a területen.

Az idei városszépítő pályázaton a tavasszal mintegy 15 ezer egynyári palánta és 3000 muskátli került a pályázókhoz. Idén egyébként 264 pályázó közül (23 óvoda és bölcsőde, 24 iskola, 38 közintézmény, 84 társasház, és 95 családi ház) már 126 helyszínre megkapták az egynyári virágokat és muskátlikat.
A Zsuzsanna forrás környékén az ősz folyamán 50 cserje és 807 örökzöld kerül elültetésre. Alcoa fatelepítési pályázaának köszönhetően pedig a Horog utcában 55 fát, a Selyem utcában 40 fát és a Halesz parkban pedig 50 fát ültetnek el. Elkezdődött a Koronás Park felújítása is: itt a tervek szerint 26 lombos fát és 34 fenyőt ültetnek, továbbá 27 szoliter cserje, 1150 sövénycserje, 642 talajtakaró cserje, 1472 évelő, díszfű, páfrány és 195 gyógy- és fűszernövény ültetését is elvégzik.
Bozai István arról is beszélt, a Városgondnokság törekvése, hogy Fehérvár lakói megszépült környezetben, közösségi és pihenő térként is funkcionáló parkokban tölthessék szabadidejüket. A közgyűlési tájékoztatóban nemcsak a tavalyi és 2013. évi, parkfelújítási tevékenységről, hanem a jövő évi tervekről is tájékoztatást adott az önkormányzati cég a képviselőtestületnek. Ebben szerepelt az eddig említetteken túl a Várkapu park és a Királyok parkjának idei rendbe tétele, a Millenniumi emlékmű körüli fatelepítés, valamint az, hogy jövőre folytatjuk a Rózsa ligetben megkezdett felújításokat, valamint a Sütő utca melletti parkos terület és a Jávor Ottó tér megszépítése is szerepel a terveik között. Bozai István kiemelte, hogy összesen közel 108 millió forintot fordítottak Székesfehérváron fásításra, virágosításra és a parkok felújítására idén.