Virágóra - nézze meg hogyan működik Fehérvár büszkesége!

Székesfehérvár egyik jelképe a Virágóra, mely a jó időnek köszönhetően május eleje óta ismét üzemel. Az óra karbantartását, gondozását Kovács Jenő órásmester halálát követően fia, András vette át. Mint mondta gondolkoznak azon, milyen módon lenne arra lehetőség, hogy az órát a téli időszakban se kelljen leszerelni.
2017.05.17. 13:37 |
Virágóra - nézze meg hogyan működik Fehérvár büszkesége!

A Virágórát még az 1960-as években készítette el egy német cég. A 70-es évektől egészen haláláig, tavaly őszig Kovács Jenő órásmester tartotta karban. A szerkezet üzemeltetését most fia, Kovács András vette át, aki apja nyomdokait követve, szintén az órák szakértője. Mint mondta, a Virágórát húsz évvel ezelőtt felújították és egy modernebb szerkezetet kapott. Azóta mindössze annyi napi gondozást igényel, hogy a pontos időt kell ellenőrizni rajta. A szerkezetet egyébként egyszer egy évben teljesen szétszerelik, átzsírozzák, illetve, ahol kopás jelentkezik, azt is kijavítják rajta.

Kovács András elmondta, hogy minden évben mindkét mutatót lecsiszolják és újrafestik, mert a rendszeres öntözéskor mindig vizet kap. Az óraszerkezetet egy nagyon jól záró és szigetelő pince védi, így a víz oda nem jut le és a rozsdásodás veszélye ott nem fenyeget.

Az óraszerkezet mechanikus része és a vezérlőegység a domb alatt lévő pincében helyezkedik el. A pince tetejétől egyébként mintegy másfél méter hosszú tengely megy fel a felszínre. 

Kovács András érdekességként mondta el, hogy tavaly volt talán először arra példa, hogy az óra egészen november végéig üzemelt, mert annyira enyhe volt az idő. Hozzátette, hogy a fehérváriak annyira kedvelik a Virágórát, gondolkoznak azon, milyen módon lenne arra lehetőség, hogy az órát a téli időszakban se kelljen leszerelni.

Fehérvári színes

  1. “Keresd a nőt!”

    Szeptember 27-én 14 órakor kerékpárra ülhetnek azok, akik mozgalmas városi felfedezőútra vállalkoznak. A háromórás, idegenvezetős túra során Kati nénitől Kossuth Zsuzsannán és Bory Jenő múzsáin át egészen az olimpiai bajnokokig számos különleges nőalak történetével lehet megismerkedni.

    2026.09.22.
  2. Mellrák elleni séta

    Október 3-án, szombaton délelőtt rendezik a mellrák elleni, rózsaszín sétát Székesfehérváron. A 10.00 órakor kezdődő megnyitó után a résztvevők a Belvárosban tesznek egy kört, hogy minél többek figyelmét felhívják a szűrővizsgálatok fontosságára. Az eseményre sok szeretettel invitálják a betegségből gyógyult résztvevőket, az aktivistákat és mindenkit, aki fontosnak tartja a kezdeményezést.

    2026.09.22.
  3. Fáklyafény, szerelem, nők és feladványok

    Mi történik, ha Székesfehérvár ismert helyszíneit fáklyafényben, egy kerékpár nyergéből vagy éppen egy kvíz állomásain keresztül fedezzük fel? A Turizmus Világnapja alkalmából idén is olyan programokkal készül a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., amelyek a város történeteit, épített örökségét és gasztronómiai életét új, játékos és izgalmas nézőpontból mutatják meg szeptember 25-e és 27-e között.

    2026.09.21.
  4. Felújították a szelfipontot

    Megújult és visszakerült a helyére a Jávor Ottó téri szelfipont, amelyet a szükséges felújítási és helyreállítási munkálatok idejére elszállított a térről a Városgondnokság. A munkálatokat műhelyben végezték el, hogy a szerkezet teljes körűen megújulhasson.

    2026.09.21.