Virágóra 2025. - beültették az egynyári és az évelő növényeket is a kertészek

A Virágóra kialakításának kertészeti munkái előtt szigetelni kellett a Virágóra alatti pincét, ahol az óra szerkezete is található. A kibővített, nagy felületű Virágóra tervét idén nem a Városgondnokság készítette el, hanem Ambrus Mária Nívódíjas tájépítészt kérték fel a tervezésre, aki örömmel vállalta ezt a feladatot.
2025.05.09. 17:09 |
Virágóra 2025. - beültették az egynyári és az évelő növényeket is a kertészek

Néhány hét amíg összenőnek a virágok és nyár elejére már rendkívül színessé válik Székesfehérvár egyik nevezetessége.

A Virágóra alatt egy pincehelyiség van, ahol az óra szerkezete is található.

A virágfelület megnövelése azzal kezdődött tavasz elején, hogy a pincét, ahol az óra szerkezete található, szigetelték a szakemberek, majd újból visszakerült a föld és a keret, csütörtökön pedig elkezdődtek a kertészeti munkák. Először az örökzöldeket és a terülő növényeket ültették el, gyepszőnyeget tettek az óra elé és nem csak a számlapba, hanem körülötte is nagyon sok virágot ültettek.

Homoki Lászkó kertészmérnök, a kertészeti divízió vezetője hangsúlyozta, fő szempont volt, hogy ne csak az órakereten belül, hanem az azon kívüli területen is, amennyire csak lehetséges, egy nagy virágtengert álmodjon meg a tervező. Ehhez több mint 1500 virágpalántát ültettek el csütörtökön és pénteken a kertészek.

A begónia mellett papagájfű, zöldike, szalmagyopár, sétányrózsa és őszirózsa is nő a 2025-ös Virágórában.

A kertészek remélik, hogy a Virágóra elnyeri majd az ott sétáló emberek és a városlakók tetszését is.

Fehérvári színes

  1. Nívódíjas MET Aréna

    Ünnepélyes keretek között avatták fel a 2025. évi Építőipari Nívódíj elnyerését tanúsító táblát a székesfehérvári MET Arénában. A multifunkcionális csarnok nemcsak a hazai jégkorongsport modern fellegvára, illetve számos sportág nemzetközi versenyei és kulturális programok méltó otthona, hanem innovatív műszaki megoldásaival és fenntartható kialakításával a hazai építőipar egyik kiemelkedő teljesítménye is.

    2026.03.18.
  2. Természettudományos kalandozás

    Tizenöt csapat vett részt a tavaly szeptemberben indult Kalandozás a Természettudományok Birodalmában elnevezésű vetélkedőn, amelynek döntőjét szerdán tartották a Vasvári Pál Általános Iskolában. A komoly felkészültséget kívánó, komplex versenyt a Zentai Úti Általános Iskola Barnamedvék nevű csapata nyerte.

    2026.03.18.
  3. Jótékonysági csokigyűjtés

    Március 21-én, szombaton 17 órakor a Falco KC Szombathely látogat az Alba Regia Sportcsarnokba. A rangadó előtt az Alba Fehérvár jótékonysági csokigyűjtést szervez, amellyel kosárlabdázóink a Velencei Vadvirág Gyermekotthon kis lakóinak húsvétját szeretnék szebbé varázsolni.

    2026.03.18.
  4. Fehérvári produkció a Nagycirkuszban

    Szép Anita és Max, a székesfehérvári Flyfitness színeiben, kutyatánc produkciójával 2026. április 8-án, 17 órakor lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz Ringlispíl című előadásban. Anita és Max között különleges kapcsolat van, Max nemcsak a legjobb barátja, hanem a munkatársa is.

    2026.03.18.