-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Vesa Viitakovskival szerződést hosszabbított a jégkorong akadémia
Az érkezése óta eltelt időben edzéseket és továbbképzéseket tartott az akadémián, valamint a decemberben a Módszertani Központ által tartott szakmai napon is előadott a megjelenteknek.
„Abszolút pozitív volt az elmúlt 4-5 hónap. Sok meetingünk volt, jó emberrel vagyok körülvéve. A várost is nagyon megkedveltem, szinte csak pozitív dolgok történtek itt velem. Amikor ideérkeztem, nem tudtam mire számítsak pontosan, nyitottan álltam ehhez a szerephez és az új környezethez, elégedett vagyok azzal, ahogy az elmúlt időszak alakult” – mondta az 51 éves szakember.
„Vesa aláírásával továbbra is biztosítva láttuk az akadémia szakmai fejlődését. A jelenléte és munkája az idei év tapasztalata alapján segítséget jelent az edzői stábnak a fejlődésben, illetve az is lényeges, amit a jégen tud átadni a gyerekeknek. Komoly játékosmúltja van, és ezt az edzői tapasztalataival ötvözve ezt meg kell becsülni. A jövőben szeretnénk elindítani olyan plusz, tehetséggondozó programot is, amire szükség van ahhoz, hogy az elvárt szintet hozni tudjuk. Az akadémián belül az Erste Ligás együttesbe beépülő fiataloknak is állandó segítségre, szakmai tanácsra van szükségük annak kapcsán, hogy a profi jégkorong mit követel meg tőlük. Ebben a kérdésben is tudjuk kamatoztatni Vesa szakmai tudását. Bízunk a további sikeres együttműködésben” – nyilatkozta a szerződéshosszabbítás kapcsán Kovács Csaba, a FEHA19 szakmai igazgatója.
A fiatalokkal való munkában gyorsan komoly eredményeket nehéz elérni egyik napról a másikra, a fejlődés hosszú útján fontos minden kisebb lépés is. Vesa Viitakoski a nyár óta eltelt időben igyekezett apróbb változásokat, újításokat bevezetni a mindennapi munkába.
„Nem igazán érdekel, hogy mit történt a múltban, és hogy az rossz vagy sem. Előre szeretek nézni, bevezettünk néhány új dolgot az edzéseken, mérkőzéseken. A legfontosabb, hogy a jövőbe nézzünk, mit tudunk jobban csinálni, min lehet még fejleszteni. Úgy hiszem, elindultunk a jó irányba, de ez egy hosszú út, azonban hiszem, hogy az akadémia sokáig juthat a jövőben. A nagy változásokhoz idő kell, hinnünk kell abban, ha jobban és többet edzünk, gyakorlunk jégen és azon kívül is, akkor az emelni fog a játékunk színvonalán. De ez időbe telik, nem sprintversenyről beszélünk, sokkal inkább a maratonhoz lehetne hasonlítani ezt a munkát” – jelentette ki Viitakoski.
Az elmúlt héten az akadémián háromnapos tesztelés zajlott az összes korosztályban, U16-tól egészen az Erste Ligában szereplő felnőtt együttessel bezárólag. Az eredmények nyárhoz képest előre lépést mutattak.
„Minden korosztálynak van miben fejlődnie. Talán a fiatalabb korosztályoknál könnyebb a fejlesztés, mivel még minden kicsit új, kevesebb beidegződött rutinjuk van. Véleményem szerint nagyjából két-három évre van szükség ahhoz, hogy más szintre helyezzük a játékosokat. Ami a tesztelési eredményekből látszik, hogy tettünk néhány kisebb lépést előre. Úgy gondolom, hogy a következő szezonban még nagyobb ugrást érhetünk el. Összességében a teszteléseken látott mentalitással elégedett vagyok. Számomra ez lényegesebb az eredményeknél, a játékosok megértették, hogy hol tartanak most és mire van szükségük a magasabb, nemzetközi szint eléréséhez. Ebben pedig nekünk, edzőknek kell a segítségükre lenni” - zárta mondanivalóját a szakember.