Véradás a Castrum Hotelben – október 17-én, pénteken délután várják az önkénteseket

Újabb véradó akciót rendeznek a Castrum Hotel és a Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegyei Szervezetének együttműködésében. A székesfehérvári szállodában október 17-én, pénteken 14.00 és 17.00 óra között várják a donorokat. 
2025.10.14. 16:10 |
Véradás a Castrum Hotelben – október 17-én, pénteken délután várják az önkénteseket

Kérik, hogy mindenki hozza magával a személyes okmányait, és csak akkor menjen, ha egészséges. A normál véradás mellett lehet irányítottan is segíteni egy adott személynek – hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatón.

A legutóbbi ilyen akció is sikeres volt a nyár folyamán, akkor mintegy hatvanan adtak vért. A Castrum Hotel minden alkalommal kiváló helyszínnek bizonyul, ahol nyáron klimatizált, míg ősszel, télen kellemesen meleg, komfortos körülményeket biztosítanak a véradóknak – mondta Molnár Dorottya megyei véradásszervező koordinátor. Hozzátette, véradásra feltétlenül vinni kell a személyi igazolványt, a lakcímkártyát és a TAJ-kártyát. A véradás napján reggelizni, ebédelni és uzsonnázni is ajánlott, a szénhidrát-utánpótlás mellett nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel. A náthás, megfázásos időszakra tekintettel a szakember arra kérte az önkénteseket, hogy csak akkor adjanak vért, ha egészségesek, hőemelkedés, izom- és ízületi fájdalom, köhögés esetén azonban ne menjenek!

Véradásra azért érdemes elmennünk, hogy segítsünk másokon, emellett a véradás előtti orvosi vizsgálat – a hemoglobin szint és a vérnyomás ellenőrzése, és az általános egészségi állapot felmérése – tulajdonképpen egy szűrővizsgálatnak minősül – hangsúlyozta Szávity Ivett véradásszervező. Arról is tájékoztatott, hogy a Magyar Vöröskereszt minden évben elkészíti a donortoborzó tervét, külön Székesfehérvárra és Fejér vármegyére vonatkozóan. Az egészségügyi szolgáltatók, a kórházak ezen terv alapján készítik elő a vérkészítményt igénylő beavatkozásokat. Fontos tehát, hogy minél többen adjanak vért, ezért a szakember arra kérte a véradókat, hogy szólítsák meg a családtagjaikat, a barátaikat, a kollégáikat is. Egy véradás után 56 napot kell várni a következő részvételig.

A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Területi Vérellátójában minden hétköznap lehet vért adni.

Lesznek kihelyezett akciók is az alábbi időpontokban és helyszíneken:

2025. október 18. (szombat) 14.00 – 17.00 Decathlon Áruház

2025. október 22. (szerda) 13.30 – 17.30 Fehér Palota Üzletközpont

Időpontot előzetesen EZEN A LINKEN lehet foglalni.

Mindig van lehetőség irányított véradásra is, ekkor a célszemély nevét és TAJ-számát szükséges megadni.

Fehérvári színes

  1. Zene, sport, bélyeg

    Ünnepélyes keretek között, két bélyeggyűjtő életművét bemutató tárlattal nyílt meg a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör hagyományos éves kiállítása szerdán a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban. Fehérvári József és dr. Lippai József a MABÉOSZ tiszteletbeli tagjai és több mint hat évtized bélyeggyűjtő múlt terméséből adnak bemutatót a látogatóknak sport és zene témakörben. A kiállítás szeptember 26-ig látogatható.

    2026.09.23.
  2. Kutatók éjszakája 2026

    Négy helyszínnel csatlakozik a Kutatók Éjszakája országos programjához Székesfehérvár. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban, a Harman Becker Kft-nél, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon és a Lánczos Kornél Gimnáziumban varázslatos tudományok, tudományos varázslatok szemtanúi lehetnek az érdeklődők.

    2026.09.23.
  3. Mézes nap és bútorfestés

    A Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében szeptember 24-én a bútorfestés rejtelmeibe nyerhetünk bepillantást, míg október 3-án a mézeskalács-díszítés fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők a Rác utcai Kézművesek Házában. Minden alkotni vágyót szeretettel várnak a programokra!

    2026.09.23.
  4. Fáklyafény, szerelem, nők és feladványok

    Mi történik, ha Székesfehérvár ismert helyszíneit fáklyafényben, egy kerékpár nyergéből vagy éppen egy kvíz állomásain keresztül fedezzük fel? A Turizmus Világnapja alkalmából idén is olyan programokkal készül a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., amelyek a város történeteit, épített örökségét és gasztronómiai életét új, játékos és izgalmas nézőpontból mutatják meg szeptember 25-e és 27-e között.

    2026.09.23.