Vasárnap délutánig várja a látogatókat a kisállat kiállítás a Volán tornacsarnokban

Az Alba Regia Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület idén ismét megrendezte a hagyományos galamb és kisállat kiállítását. A Börgöndi úti Volán Sportcsarnokban különleges galambokat, baromfit, nyulakat és sokfajta díszmadarat láthatnak az érdeklődők vasárnap délutánig.
2023.01.07. 11:44 |
Vasárnap délutánig várja a látogatókat a kisállat kiállítás a Volán tornacsarnokban

Összesen 29 galambfajta 268 egyede, 15 baromfifajta 53 egyede, 15 fajta díszmadár 60 egyede és 11 fajta nyúl 72 egyede látható a Volán sportcsarnokban.

Szűcs Antal, a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a kiállításon összesen 65 tenyésztő mintegy hetven kisállatfajta 453 egyedét mutatja be. "Örömünk közös, hiszen újra együtt lehetünk, ahol összeköt bennünket az állatok szeretete és együtt szemlélhetjük az ember tenyésztői munkájának csodálkozásra késztető eredményét."

Nagyon hálás a város azért, hogy a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesület minden évben megszervezik január első hétvégéjén a város legnagyobb kisállat kiállítását - mondta Mészáros Attila alpolgármester Mint kiemelte nagyon sokan jönnek gyerekekkel a Volán sportcsarnokba, hiszen így sokkal közelebb vihetjük a fiatalokhoz az állatokat.

A kiállításon az a magyar óriásnyúl is látható, melynek egyik legismertebb tenyésztője Dr. Viniczai László Székesfehérvár egykori jegyzője volt. A kiállítás az évek során kibővült a díszbaromfik és a nyulak bemutatásával, továbbá a fehérvári díszmadár tenyésztők is részt vesznek a bemutatón.

Fehérvári színes

  1. Nyereményjáték anyák napján

    Anyák napi játék a 99,2 Vörösmarty Rádióban április 28-án, kedden 6 óra és 9:15 között! Köszöntsd édesanyádat, nagymamádat az éteren keresztül a közelgő anyák napja alkalmából! Hívd a stúdiót a 22/311-511-es számon, és mondd el érzéseidet élőben, vagy írj nekik üzenetet, vagy a posztok alá – és  Palkó Zsuzsi és Schéda Zoltán továbbítják azt! Sőt, a szívhez szóló üzeneteddel nyerhetsz is.

    2026.04.27.
  2. Végzősök az órajátéknál

    A szép hagyományt követve idén is a Kossuth udvarban, az Órajátéknál köszöntötték a végzős osztályok osztályfőnökeit. A hétfő délutáni eseménnyel egyúttal megkezdődtek a Ballagási Hét programjai is. Szombaton, a Városi Ballagáson több mint kétezer diák búcsúzik majd az iskolájától – mondta beszédében dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki a város nevében köszönte meg a pedagógusok lelkiismeretes és kitartó munkáját.

    2026.04.27.
  3. Egyházi sörkostoló est lesz

    Április 30-án, csütörtökön 18 órától ismét kiderül, melyik a legjobb egyházi sör! A Barátok kávézó és teázóban feltárul a kézműves egyházi sörök világa, ahol a finom sörök mellett különleges történetek és ajándékok is várják az érdeklődőket. Jegyek még kaphatók a nem mindennapi sörkostoló estre!

    2026.04.27.
  4. Szűrőnapot tartanak Tóvárosban

    Folytatódik a városrészi egészségnapok sora Székesfehérváron. A következő állomás a Tóvárosi Általános Iskolában lesz, ahol május 9-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között tartanak ingyenes szűréseket. A vizsgálatok egy részére előzetes regisztráció szükséges, bejelentkezni május 4-én, hétfőn lehet.

    2026.04.27.