-
Minden gyermek érték
Kedden tartották a sikeresen megvalósult Szakmai fejlesztés a sajátos nevelési igényű gyermekekért projekt zárókonferenciáját. A program célja a Székesfehérvári Tankerületi Központ által fenntartott, sajátos nevelési igényű és pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekeket oktató intézmények fejlesztése volt.
2026.06.30. -
Semmelweis-nap Fehérváron
Semmelweis-napi ünnepségen köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata kedden a Hiemer-házban. Hagyományosan itt adták át a „Székesfehérvár Egészségügyéért” díjat, melyet idén Dr. Gayor Kiran Prabhat és Szegfű Ilona vehetett át. Idén először találtak gazdára a Fejér Vármegye Gyermekeiért Alapítvány szakmai díjai is.
2026.06.30. -
Vízhiány több településen
Vízhiány lépett fel több Fejér megyei településen is az elhúzódó kánikula miatt. A hálózat sok helyen nem bírta a hirtelen érkezett terhelést, tartálykocsikkal segíti a Fejérvíz az ellátást. Bár a vízhiány megoldódott, több településen vízkorlátozást vezettek be.
2026.06.30. -
Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték
A magyar egészségügy napjához kapcsolódóan előbb koszorút helyezett el Semmelweis Ignác emléktáblájánál, majd a Hiemer-házban köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata.
2026.06.30.
Városi táborok sportos és kulturális programokkal
A diákok és szüleik az idén is számos nyári tábor, programlehetőség közül válogathatnak. A város honlapján mintegy hatvan tábort gyűjtöttünk össze, amiket fehérvári szervezetek a városban vagy környékén szerveznek. A tavalyi évhez hasonlóan színes programokkal várják idén nyáron is június 29-től a székesfehérvári általános iskolák tanulóit Napraforgó napközis táborban és Velencén az ifjúsági táborban is.
2015.06.18. 12:38 |
A diákok és szüleik az idén is számos nyári tábor, programlehetőség közül válogathatnak. A város honlapján mintegy hatvan tábort gyűjtöttünk össze, amiket fehérvári szervezetek a városban vagy környékén szerveznek. A táborok között húsz bentlakásos és mintegy negyven napközis tábor található.
A tavalyi évhez hasonlóan színes programokkal várják idén nyáron is június 29-től a székesfehérvári általános iskolák tanulóit Napraforgó napközis táborban és Velencén az ifjúsági táborban is. Lehetőség volt előzete jelentkezésre az iskolák élelmezésvezetőinél a tanév végéig, mostantól pedig elektronikus úton a tabor@varosgondnoksag.hu e-mail címen, illetve a Napraforgó tábor esetében majd személyesen a helyszínen.

A városi táborokról Brájer Éva alpolgármester és dr. Nagyné Ferenczy Eleonóra, a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportirodájának munkatársa közösen tartott sajtótájékoztatót.
A nyári szünetben a szülők általában dolgoznak és sok családnak van szüksége segítségre, hiszen nem biztonságos, ha kulcsos gyerekek járják a várost. Évekkel ezelőtt döntöttük el, hogy megpróbáljuk újragondolni a városi táborok életét – mondta Brájer Éva alpolgármester a Napraforgó napközis és a Velencei bentlakásos táborokról tartott sajtótájékoztatón. "A táborok jó lehetőséget teremtenek arra is, hogy a gyerekeket a kultúrához, sporthoz közelebb vigyük és olyan programokat szervezzünk, amik a világszemléletüket jó irányba fordítják." Kiemelte, hogy ugyanazt az étkezési díjat kell fizetni a Napraforgó napközis táborban is, mint az iskolában és a kedvezményrendszer is úgyanúgy működik mint évközben az iskolában.
KÉPEK a tavalyi táborról
KÉPEK a tavalyi táborról
Ferenczi Eleonóra nagyon igényes programokat szervez és figyel arra, hogy komoly tartalma legyen a táboroknak és a város pedagógusai, védőnői vállalják, hogy segítenek tartalommal megtölteni a táborokat és sokat dolgoznak a gyerekekért. "A táborozó gyerekeknek nem csak a felügyeletét látjuk el, hanem értékes programokat szervezünk nekik amiknek egész évben hasznát látják majd. Speciális étkezési igényét is figyelmbe tudjuk venni a gyerekeknek. A Sörház téren ebédelnek majd és a konyha vállalta, hogy a tej, liszt és cukor érzékenyeknek is külön főz"

