-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Székesfehérvári Királyi Napok
Az éppen csak az iskolát kezdők, a felnőttek, a seniorok és az ARAMI, az erre az alkalomra összeállt Múltidézők és az egykori táncosokból álló együttesek látványos produkcióit megelőzően az egyhetes rendezvénysorozatot dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg.
A város legnagyobb kulturális rendezvényét, amely sokszínűségével hét napon át igazi csemegét kínál minden korosztálynak, Székesfehérvár polgármestere nyitotta meg. Tíz év telt el azóta, hogy a Királyi Napok a Szent István Emlékévben egy többnapos ünnepségsorozattá vált. Köszönet illeti Botos Józsefet és csapatát, akik annak idején megálmodták a nemzetközi néptáncfesztivált, majd hozzájárultak ahhoz, hogy e biztos alapokra egy összművészeti fesztivált építsünk fel közösen - idézte fel a 2013-as év előzményeit dr. Cser-Palkovics András. „Ez a kulturális értékek bemutatása mellett tisztelgés is Székesfehérvár és Fejér vármegye történelme előtt. Ennek a városnak a történelme egyben a magyar történelem legfontosabb része és időszaka a kezdetektől. Szent István városaként méltó módon, e kulturális és történelmi fesztivállal készülünk az államalapítás ünnepére. Tisztelgünk elődeink előtt, de szeretnénk azt is megmutatni, hogy ez a város a mában egy múltját tisztelő, büszke, élhető és szerethető város.”
Az ünnepélyes megnyitó házigazdája az Alba Regia Táncegyüttes volt. A táncműhely - amely lassan 75 éve szolgálja a magyar hagyományokat - közel 100 táncosa lépett színpadra ezen az esten.
Az idén 20 éves Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola jelenlegi növendékei mellett igazi különlegesség volt az erre az egy estére újra összeálló, egykori ARAMI-s táncosok alkotta “Múltidézők”. A legkisebbeket követően az idősebb utánpótlás-csoportok váltották egymást az ARTE táncosaival a színpadon azonos tájegységek (felcsíki, Küküllő-menti, román és kalotaszegi) táncokat bemutatva.
Mezőségre menet három generáció vezette a közönséget: együtt lépett színpadra és fergeteges hangulatot varázsolt a Pulutyka, a Junior és a Senior csoport. Az esten a Petőfi 200 emlékévre készült előadásból mutattak be egy kivonatot és végül a Mesenép fináléja zárta az ünnepi estet.
A Székesfehérvári Királyi Napok 2023 összművészeti fesztivál hétfőn napközben a Szent István Király Múzeum és a Királyi Folklórfesztivál eseményeivel folytatódik. A város fogadalmi miséje a Szent István-székesegyházban 18.00 órakor kezdődik, és ezt követően körmenetet tartanak a Magyar Szent Család ereklyéivel a Nemzeti Emlékhelyre. A Zichy ligeti Királyi Táncpódiumon 20 órától Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara tart előadást a Kárpátok visszhangja címmel.