Összesen húsz Székesfehérváron működő tánciskola ünnepelte közösen a Tánc Világnapját. A vidám sokaság az Országalmánál gyülekezett, majd a Belvároson keresztül – az arra sétálók és a teraszon ücsörgők nagy örömére – a Zichy ligetnél felállított színpad felé vették az irányt, ahol látványos táncbemutatókkal szórakoztatták egymást és a kíváncsi közönséget.
A tánc világnapjához kapcsolódóan idén is nagyszabású gálával készült az Alba Regia Táncegyüttes. A Vörösmarty Színházban vasárnap este a Mozdulatlan legendák című előadást láthatta a közönség. A ma esti ráadásműsorra korlátozott számban még lehet jegyet váltani.
Péntek délelőtt a népviselet napjához kapcsolódva a Felsővárosi Általános Iskola tanulói német népviseletben táncoltak és énekeltek a Vörösmarty Színház, valamint a Püspöki Palota előtt. Kora délután pedig a Wunderbar fesztiválhoz csatlakozva, a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében több székesfehérvári iskola részvételével zenés-táncos flashmobot mutattak be a Városház téren.
Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, szomszédoló, tánctanítás és táncházi mulatság: április 11-én, szombaton ismét színes programokkal vár mindenkit a táncház a Malom utcában.
A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartják március 19-én a „Tiszán innen, Dunán túl" Országos Népdaléneklési Minősítő Versenyének vármegyei döntőjét, amelyre szeretettel várják a magyar népzene és az ifjú tehetségek iránt érdeklődőket.
Az Alba Regia Táncegyüttes 2026. április 26-án, vasárnap – és a nagy érdeklődés miatt ráadásként április 27-én, hétfőn – 19 órakor a tánc világnapjára várja a közönséget a Vöryal. Az előadás segít abban, hogy más szemmel nézzünk ezekre az alkotásokra, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk.
Kézműves foglalkozás, népi gyermekjátszó, szomszédoló, tánctanítás és táncházi mulatság: március 14-én, szombaton tavaszváró táncházba hívják a vendégeket a Malom utcában.
A Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny válogatói után két döntőn mutatkoznak be a tehetséges ifjú énekesek és népzenészek, akik március 9-én, hétfőn és március 10-én, kedden lépnek a zsűri és közönség elé a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületében.
Idén is meghirdetik a Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklési minősítő versenyt, melynek vármegyei fordulójára február 19-ig lehet jelentkezni. Az eseményt a 100 éve született Kallós Zoltán emlékének ajánlják a szervezők. A résztvevő szólisták és csoportok minősítő oklevelet (kiemelt arany, arany, ezüst, bronz), valamint különdíjakat kapnak, s a legjobbak az országos döntőbe jutnak tovább.
Egy táncos és egy kézműves programot is ajánl az érdeklődők figyelmébe a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház. Szombaton délután görög táncokat lehet tanulni, míg vasárnap délelőtt álarcok és egyéb jelmezkiegészítők készítését tanulhatják meg a résztvevők.