-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Uniós támogatás segíti az innovációt a Táncsics Mihály Általános Iskolában
A Táncsics Mihály Általános Iskola mintegy 64 millió forint uniós támogatást nyert az ”Innovatív iskolák fejlesztése” című pályázati kiíráson. Az elnyert támogatás lehetőséget nyújt a tanulók szabadidős tevékenységének színvonalas szervezéséhez, különböző programok lebonyolításához, eszközfejlesztéshez, a mindennapos testnevelés feltételeinek javításához és számos továbbképzés segíti a pedagógusok módszertani kultúrájának megújítását, bővítését.
2013.07.02. 07:30 |
A Táncsics Mihály Általános Iskola 63.862.600 Ft uniós támogatást nyert az ”Innovatív iskolák fejlesztése” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv Társadalmi megújulás Operatív Program keretében, amely az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az elnyert támogatás lehetőséget nyújt a tanulók szabadidős tevékenységének színvonalas szervezéséhez, különböző programok lebonyolításához, eszközfejlesztéshez, a mindennapos testnevelés feltételeinek javításához és számos továbbképzés segíti a pedagógusok módszertani kultúrájának megújítását, bővítését.

Az iskola, amely idén ünnepli 85 éves fennállását, a támogatás segítségével nagyobb hangsúlyt fektethet a nemzeti hagyományaink ápolására, a családi életre és a honvédelmi nevelésre. Kiemelt figyelmet fordíthat az idegen nyelv oktatására, a környezettudatosságra, az egészséges életre nevelésre. A pályázat elnyerésével lehetőséget kapott az intézmény a gyermekek táboroztatására. A pályázat egyedülálló lehetőséget teremt az innovációra, megújulásra.

Az iskola, amely idén ünnepli 85 éves fennállását, a támogatás segítségével nagyobb hangsúlyt fektethet a nemzeti hagyományaink ápolására, a családi életre és a honvédelmi nevelésre. Kiemelt figyelmet fordíthat az idegen nyelv oktatására, a környezettudatosságra, az egészséges életre nevelésre. A pályázat elnyerésével lehetőséget kapott az intézmény a gyermekek táboroztatására. A pályázat egyedülálló lehetőséget teremt az innovációra, megújulásra.