Újra edzésben a Family Tree Triatlon csapata - beszélgetés Janota Zoltánnal

Bár úszni még nem mehetnek, de már együtt futnak az Family Tree Triatlon és Szabadidős Sportegyesület tagjai. Janota Zoltánnal, az egyesület alapítójával beszélgettünk a karantén időszakról.

„Rend a lelke mindennek!” – ez akár lehetne az egyesületetek egyik mottója is. Hogy alakult nálatok az élet ebben a megváltozott rendben?

Azért vagyunk egyediek a sok fehérvári sportegyesület között, mert a klasszikus értékekben hiszünk: rend, fegyelem, figyelem, tisztelet, csapatmunka, család, szeretet. Nálunk a legkisebbtől a szülőkig mindenki egyidőben, egy helyen edz, heti 2-4 alkalommal.

Így nincs senki számára holtidő: anya nem vár a gyerkőcre a lelátón, és ha rajtunk múlik apa sem ér még később haza munka után egy-egy edzés miatt. Jól működő rendszert alakítottunk ki, talán ez is a sikerünk kulcsa. Aztán jött a vírusos helyzet, és a rendünket újra kellett értelmezni. Azt gondolom, hogy remek alkalom volt ez a 10 hét arra, hogy újragondoljuk az eddigieket és kialakítsunk egy másféle működési struktúrát, amivel ugyan úgy a családok mellett tudunk maradni és mindazt, amiért hozzánk járnak, megkapják otthon is.

Hogy nézett ez ki?

Az értékrendünket, a változást és a változtatást szem előtt tartva azt gondolom, hogy nagyon jó eredménnyel zártunk, hiszen nem az volt a cél, hogy világbajnokokat neveljünk, hanem, hogy a rendszerességet a gyerekek és a csapat életében továbbra is fenntartsuk. Ez maximálisan sikerült!

Facebook-oldalunk követői látták, hogy online üzemmódba kapcsoltunk, ami azt jelentette, hogy nemcsak írásban küldtük el az edzésterveket, hanem azokhoz videós anyagokat is csináltunk. Ezen a ponton nagyon jól jött a televíziós múltam! Bátran mondhatom, hogy jól sikerült, mi is sokat tanultunk belőle. A karácsonyi bulira pedig már megvan az első biztos pont is: a videós anyagok bakiparádéja.

Két hete már újra van lehetőség együtt edzeni. Mindenki visszatért?

Bár ugye sok segítséget kaptak az otthoni edzéshez a tagjaink, azt mi is látjuk, hogy nehezebben ment akár csak a szinten tartás is, illetve mi sem vagyunk ott, hogy kijavítsuk az esetleges hibákat. Az első hetünk az újra összeszokásról szólt: a rendre, a fegyelemre és a technikára helyeztük a hangsúlyt. A változás nyilván a mini csoportunknál a leglátványosabb, most a második hét végére azt mondhatom, hogy ott tartunk, ahol abbahagytuk.

Újra lehet látni az oroszlánkarmokat, éhesek már a srácok a versenyekre, és amíg azok váratnak magukra, mi sem tétlenkedünk: edzünk rendíthetetlenül és házi versenyeket is tartunk majd.

Hogy látod, hiányzik a kihívás és a motiváció?

Ó, hogyne, hiszen ez inspirál mindenkit. Bár mi, a szó szigorú értelmében véve is amatőr sportolókat képzünk, mégis valamit nagyon jól csinálhattunk az elmúlt években, mert Fejér megye legjobb triatlon csapata lettünk, országosan pedig a tizenkettedik helyen végeztünk. Az edzések utáni elégedett arcok, az egyéni fejlődések is büszkévé tesznek minket, de jó érzés, hogy az eredmények is fémjelzik a munkánkat!

A szakmai sikerek, ahogy mondtad nagyon fontosak. Mit gondolsz, mi kell az egyéni motivációhoz?

Ha sikerül elérnünk, hogy a gyerek szemében az a kis szikra – az „őrületen” kívül – meggyulladjon, akkor én edzőként elértem a célomat, és azt mondhatom, hogy hosszútávon a gyerek is. Innentől kezdve a versenyszellem adott! Képesség és korosztály szerint alkotunk csapatokat, úgy, hogy külön figyelmet fordítunk az egyéni fejlődésre és tehetséggondozásra. A karantén idején összemostuk a határokat: egyéni és közös családi programokat állítottunk össze, például volt, hogy a biztonságos távolságtartás mellett túrázni küldtük őket. Most már újra együtt futunk itt, a Bregyóban, az úszás egyelőre még várat magára, a biciklizésre pedig majd a nyári táboraink alkalmával fektetünk nagyobb hangsúly.