Újoncként is a döntőbe akar jutni a MÁV Előre SC-Foxconn csapata!

Már eddig is története legnagyobb sikerét érte el a MÁV Előre SC-Foxconn férfi röplabdacsapata azzal, hogy bejutott az Extraliga elődöntőjébe. A show azonban megy tovább, jövő hétfőn Kazincbarcikán kezdődik a döntőért vívott párharc.
2023.03.29. 12:58 |
Újoncként is a döntőbe akar jutni a MÁV Előre SC-Foxconn csapata!

A MÁV Előre SC már azzal nagy tettet hajtott végre, hogy a 2022/2023-as idényben egyedüli magyarországi sportklubként, a női és a férfi Extraligába is delegált felnőtt röplabdacsapatot. Utóbbi szakágban már az első fordulóktól kezdve izgalmas és szoros ütközeteket láthattak a szurkolók, de az alapszakasz végére, a középszakaszra az egyre jobb eredmények sem maradtak el. Az előbbit negyedik, az utóbbit harmadik helyen záró alakulat a negyeddöntőben söpréssel, 3:0-s összesítéssel jutott túl a Kecskeméten és jelenleg a Kazincbarcika elleni elődöntős párharcra készül.

Az alap- és középszakaszról, a negyeddöntőről és persze az elődöntős várakozásokról is beszélt Szabó Vilmos, a MÁV Előre SC-Foxconn feladója.

Milyennek érezte az alap- és a középszakaszt, mennyire tudták megmutatni, amit valójában tudtok?

Szerintem már az első két szakaszban is látszott, hogy mi nem a bennmaradásért akarunk küzdeni az Extraligában. Meccsről meccsre bizonyítottuk, hogy az előző bravúr nem véletlen volt, és a bizonyítási vágy mindenkiben égett végig. Folyamatosam fejlődünk, és a játékunk hétről hétre egyre jobb.

Mennyire sikerült mostanra összecsiszolni a játékot?

Év elején nehéz volt nagyon, hiszen még az én kezem is sokkal jobban „szórt”, illetve az ütők se voltak toppon, annyira nem éreztek engem. Ahogy közeledtünk az elődöntő felé, úgy kezdtünk ráérezni egymásra, és igazából már tudjuk, hogy melyik szituációban kinek mit kell csinálnia.

Mi volt a siker titka a Kecskemét elleni negyeddöntőnek, amit végül söpréssel nyertek?

A hit, az akarat és a bizonyítási vágy. A Kecskemét nagyon jó csapat, tele fiatal tehetségekkel, de tudtuk, ha hiszünk benne és mindent megteszünk, akkor helyünk van az elődöntőben. Annyi hiányérzetem volt a negyeddöntő után, hogy a három meccs egyikén se játszott jól a csapat.

Mentálisan elhiszik már, hogy akár érmet is nyerhetnek újoncként?

Nincs kitől tartanunk, már a Barcikát és a Pénzügyőrt is legyőztük kétszer. Persze, hogy hiszünk benne, hiszen éremért fogunk játszani!

Ismerik a Kazincbarcikát. Mire számítanak ellenük?

A Barcika nagyon rutinos csapat, tudják, hogy mikor kell jó teljesítményt nyújtaniuk, hogy mikor, mennyit kell kiadniuk magukból. Ők már sokkal több elődöntőt játszottak, mint a mi csapatunk, hisz nálunk nem egy kezdőjátékosnak ez lesz az első elődöntője, úgy, hogy játszik is. Fizikálisan föléjük tudunk nőni, és ha betartjuk a taktikát, akkor nagy esélyünk van a döntőbe jutásra. Én biztos vagyok benne, hogy nálunk jobban egyik csapat sem akar finálét játszani!