Új Nap – Új Remények – közösségi séta látássérültekkel és négylábúakkal a sóstói napfelkeltében

A megszokottnál is nagyobb nyüzsgéssel köszöntött a szombat reggel a Sóstó Természetvédelmi Területre. Két- és négylábú látogatók lelkes csoportja gyülekezett a Zöld tanyánál, hogy közös sétával köszöntse a napfelkeltét, egyúttal felhívja a figyelmet a civil kezdeményezések és a jó ügyek támogatásának fontosságára, valamint a felelős állattartásra.
2024.10.05. 09:06 |
Új Nap – Új Remények – közösségi séta látássérültekkel és négylábúakkal a sóstói napfelkeltében

Az Új Nap – Új Remények egy közösségi, követes adománygyűjtés, amelyhez több nagyvárosban is csatlakozhatnak a segíteni tudó és akaró emberek, hogy a helyiek számára fontos, Jó Ügyeket támogassanak. A kezdeményezés záróprogramja egy hajnalban induló közös séta, ennek idei résztvevői találkoztak szombaton a Sóstó Természetvédelmi Területen.

„A Civil Centrum Közhasznú Alapítvánnyal negyedik éve koordináljuk a fehérvári, illetve a Fejér vármegyei szervezetek gyűjtését. A mi szerepünk, hogy szakmai segítséget nyújtsunk és megszervezzük a közös eseményeket, így a zárónapot is. Azért vagyunk itt ilyen korán, mert az új nap mindig hajnalban indul, itt együtt megvárjuk a napfelkeltét és közös sétával köszöntjük a mindig új reményeket hozó reggelt. Ezzel hivatalosan lezárjuk a segítő kampányt, de ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen be is fejeződött a gyűjtés. Október hónapban még továbbra is lehet támogatni a kiválasztott szervezeteket.” – emelte ki Kontó Dorottya, a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány elnöke.

Székesfehérváron idén a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének (LÁRKE) és a JóPont Alapítványnak gyűjthetnek a csatlakozók céljaik eléréséhez. A korai sétához a támogatott szervezetek képviselői is csatlakoztak. A látássérültek segítőkkel indultak a Zöld tanyától, és többen érkeztek négylábú kedvenceikkel is, hogy a szokásos reggeli sétát ezúttal az ébredező Sóstón tegyék meg. A Jópont Alapítvány idei Jó Ügye éppen a felelős állattartásra hívja fel a figyelmet.

„Nagyon örülünk, hogy – kapcsolódva az állatok világnapjához is – megvalósult ez a közös séta, mert fontos számunkra a civil szervezetek közötti együttműködés. Ebben a negyedévben a HEROSZ-szal és a Cat TNR állatvédő szervezettel a cicák ivartalanítására gyűjtünk: erre fordítjuk az adományboltjaink bevételét, illetve a követes adománygyűjtésből érkező támogatásokat. Eddig nagyjából az összeg felét tudtuk összegyűjteni, most 15 cicánál járunk, de a célunk, hogy 30 cica ivartalanításának állatorvosi költségeit fedezzük. Az elkövetkező egy-két hétben is szívesen fogadjuk még az érkező támogatásokat.” – összegezte Jócsák Éva, a JóPont Alapítvány kuratóriumi tagja.

„A Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületével idén már negyedik alkalommal veszünk részt az Új Nap – Új Remények kampányban. Számunkra azért fontos ez az adománygyűjtés – főleg októberben, a látás hónapjában (!) –, mert a látássérült tagjaink számára segédeszköz-vásárláshoz és a szervezetünk működéséhez kérjük a támogatást. Óriási dolog az önállóság a mi életünkben, nem is sejtik a támogatók, hogy adományaikkal mekkora segítséget nyújtanak a kapcsolattartást, a mindennapi életvitelt, illetve a sorstársaink életminőségét növelő eszközök beszerzésével. Mi ehhez még pluszban a közösség erejét tudjuk adni, ezért is szeretnénk minél több programot szervezni egyesületünkkel – ehhez is gyűjtünk most.” – hangsúlyozta Németh Éva, a LÁRKE elnöke. 

A programon részt vett Szontaghné Kovács Erika önkormányzati képviselő, a szociális ügyekkel kapcsolatos feladatok tanácsnoka is, aki fontosnak tartja, hogy felhívják a figyelmet a felelős állattartásra és a környezetünkben élők, illetve a közösségi ügyek támogatására. „Aki ismer, tudja, hogy számos civil szervezet munkájában vettem és veszek részt. Így az adománygyűjtés és a segítségnyújtás sem új fogalom számomra, mindig odaállok a jó ügyek mellé. Azt gondolom, hogy ha csapatban, együtt csinálunk valamit, akkor sokkal többre jutunk, mintha egyedül tennénk bármit. Emiatt is jó és fontos ez a közösségi kezdeményezés.” – mondta el.

A tapasztalatok azt mutatják, változó, hogy egy-egy adománygyűjtés során mekkora összeg gyűlik össze, de a legkisebb támogatás is nagy segítséget jelent.

Aki szeretne csatlakozni a Jó Ügyekhez támogatóként, az alábbi két linken megteheti: 

https://www.jougyekert.hu/hu/ koveteknek/valassz_egy_ugyet_ es_tegyel_
vallalast/miskamacska.html 

https://www.jougyekert.hu/hu/ koveteknek/valassz_egy_ugyet_ es_tegyel_
vallalast/larke_2024.html 

A székelykapunál elkészült a közös fotó, majd a hűvös reggelen közösen sétáltak az adománygyűjtő kezdeményezés szervezői, a támogatottak és a támogatók képviselői a Sóstó Természetvédelmi Területen.

Fehérvári színes

  1. Szenior karácsony

    Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.

    2025.12.04.
  2. Szeretet Karácsony 2025.

    Az elmúlt három évhez hasonlóan Székesfehérvár Önkormányzata idén is meghirdette karácsonyváró adománygyűjtő akcióját, amelyben nyolc szociális szervezet vesz részt az adventi időszakban. A Szeretet Karácsony keretében december 22-ig fogadják a tartós élelmiszereket az Alba Bástya Központban és a Városház téri Adventi Faházban.

    2025.12.04.
  3. Családi mesedélelőtt Sóstón

    Folytatódnak a családi mesedélelőttök a Sóstó Látogatóközpontban. December 6-án, szombaton 10.00 órakor a közeledő karácsony jegyében telik a mintegy kétórás program. A belépéshez regisztráció szükséges.

    2025.12.04.
  4. Karácsonyi csodák Székesfehérváron

    Az ünnepi fénybe öltözött székesfehérvári belvárost képeskönyvbe illő művészeti installációk és fényjátékok színesítik, minden a közös ünnepvárásra hívogat. Kézműves ajándékkészítő műhelyek, karácsonyváró családi programok, meghitt elcsendesülés jótékonysági vásárral és míves kézműves portékákkal, ünnepi koncertek, színházi és balettszínházi előadások.

    2025.12.04.