Új Csóri úti körforgalom - elindítja a város az engedélyes tervek készítését

A város saját költségén elindítja az Új Csóri úti körforgalom engedélyes terveinek készíttetését – erről számolt be közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András. Mint a polgármester írja, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviselőivel egyeztettek a sok közlekedési problémát okozó csomópont fejlesztéséről, valamint a tehergépjárművek esetében egy esetleges súlykorlátozás bevezetéséről.
2023.10.04. 14:15 |
Új Csóri úti körforgalom - elindítja a város az engedélyes tervek készítését

Mint írta „Eredményes egyeztetésünk volt a Magyar Közút képviselőivel, indítjuk az engedélyes tervek készítését. Önkormányzatunk még hónapokkal ezelőtt, saját költségére megrendelte az Új Csóri út körforgalmának forgalomszámlálását és a probléma megoldásának megvalósíthatósági tanulmányát.

Bár nem önkormányzati, hanem állami útról és csomópontról van szó, rengeteg fehérvárit érint az ügy, ezért célszerűbbnek és gyorsabbnak látjuk, ha magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést.

Tárgyaltunk súlykorlátozás bevezetéséről is az Új Csóri útra, ahonnan a 7,5 tonna feletti, nem célforgalmú teherjárműveket szeretnénk kitiltatni. Ez ugyan áttörést önmagában nem hoz majd a csomópontnak, de könnyítést biztosan, már csak a sávösszeolvadásoknál a cipzár-elv alkalmazása kapcsán is.

Konstruktív és hatékony egyeztetésünk volt a Közút szakembereivel, akikkel megállapodtunk: az önkormányzat vállalja, hogy elkészíti a körforgalom bővítésének engedélyes terveit, ezek minden költségével.

A Közút szakembereivel közösen, folyamatos egyeztetéssel készülnek majd a tervek, ha minden jól megy, akkor a tervező kiválasztása után kb. 6 hónapot fog igénybe venni a munka.

Ha készen vannak a tervek, látni fogjuk, mekkora költségei és egyéb vonzatai lennének az átépítésnek, és hogy azt milyen konstrukcióban tudjuk megoldani. Természetesen minden beavatkozáshoz a tulajdonos, tehát az állam beleegyezése legalábbis kell, de ezen a hídon majd a tervekkel a kezünkben megyünk át.

Addig is, az előkészítési folyamatot igyekszünk a lehető leggyorsabban lezárni, a város finanszírozásával és koordinációjában, hiszen meggyőződésem szerint a közlekedők többségét pont nem érdekli, hogy ki oldja meg a gondjukat, csak legyen megoldva. A helyi problémák megoldása pedig helyi erővel a leghatékonyabb.

dr. Cser-Palkovics András
polgármester”

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.