Tóvárosi Csillag Születik - tehetségkutató a Tóvárosi Általános Iskolában

 Diákok kezdeményezésére rendeztek tehetségkutató versenyt a Tóvárosi Általános Iskolában, melynek csütörtökön volt a döntője. Az előválogató után a kilenc legjobb produkció került a zsűri elé, melynek tagja volt a Fehérvár Hangja döntőse, Kolosai Ferenc is. A kilenc előadás között volt táncos produkció, zongora előadás, versmondás és mazsorett bemutató is.
2013.01.24. 16:57 |
 Diákok kezdeményezésére rendeztek tehetségkutató versenyt a Tóvárosi Általános Iskolában, melynek csütörtökön volt a döntője. Az előválogató után a kilenc legjobb produkció került a zsűri elé, melynek tagja volt a Fehérvár Hangja döntőse, Kolosai Ferenc is. A kilenc előadás között volt táncos produkció, zongora előadás, versmondás és mazsorett bemutató is.

 Mivel a gyerekek körében nagyon népszerűek a televíziós tehetségkutató műsorok, ezért néhány hetedikes diák kezdeményezésére a Tóvárosi Általános Iskola is megrendezte a saját versenyét. Ezzel biztosítottak lehetőséget arra, hogy a tehetséges tanulók megmutathasság diáktársainak mit tudnak.

 A Tóvárosi Csillag Születik döntőjére Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok, Tóváros önkormányzati képviselője is ellátogatott. A tanácsnok szerint fontos, hogy a tanulmányi versenyek mellett megmutathassák magukat egy kicsit kötetlenebb műfajban is a gyerekek. Azt gondolom, hogy Székesfehérváron nagyon sok tehetséges fiatal van, ezért igyekszünk számos lehetőséget biztosítani nekik a bemutatkozásra, hiszen így olyan dolgokat is megtudhatunk a róluk, melyek a tanórákon nem derülnek ki. A város ifjúsági stratégiájában kiemelt helyet kap a tehetséggondozás, ezért is szervezzük meg a Fehérvár Médiacentrummal közösen, negyedik alkalommal a Fehérvári Versünnepet, illetve második alkalommal a Fehérvár Hangja tehetségkutató versenyeket - tette hozzá Mészáros Attila.

Közélet

  1. Nyílászárócsere az Arany János iskolában

    Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.

    2026.11.05.
  2. Csendes mécsesgyújtással emlékeztek az ’56-os mártírokra az Országalmánál

    Hagyományosan az Országalmánál szervezett mécsesgyújtással emlékezett meg Székesfehérvár Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjairól november 4-én, a nemzeti gyásznapon. Hetven évvel ezelőtt ezen a napon indult meg a szovjet csapatok inváziója a szabadságharc leverésére.

    2026.11.04.
  3. Lakossági fórum a Köfémen

    Kedden este a 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője várta lakossági fórumra a Köfém lakótelep, Ráchegy, Búrtelep és Székesfehérvár-Börgönd városrész lakóit a Köfém Művelődési Házban. Szó volt a januárban életbe lépő autóbusz-menetrend bővítéséről, a Huszár utcai játszótér kialakításáról, a Köfém sportcsarnok és a Csitáry uszoda felújításának lehetőségeiről. A város főépítésze pedig a városban zajló társasház építésekről tartott részletes tájékoztatót.

    2026.11.04.
  4. Néma koszorúzás a hősök emléke előtt

    Néma koszorúzással emlékeztek Székesfehérváron a 108 évvel ezelőtt aláírt padovai fegyverszüneti egyezményre. A Fekvő katona emlékmű előtt tisztelegtek a város közösségeinek képviselői, fejet hajtva a háborúban elhunytak emléke előtt.

    2026.11.03.