„Történelmi januárok” - Oláh László, nyugállományú alezredes előadása

„Ebben az esztendőben 170 éves az 1848-ban megalakult Magyar Honvédség, de a „Nagy Háború” utolsó esztendejének centenáriuma is 2018, valamint, az elmúlt héten emlékeztünk meg a Doni áttörés 75. évfordulójáról.” - kezdte előadását Oláh László, aki elmondta, e három évforduló januárjainak eseményeit eleveníti fel előadásában.

1849. január 2-án a Kossuth-kormány kénytelen volt Debrecenbe költözni. 1849. január 8-a Nagyenyed pusztulásának napja. Erdélyi románok szövetkeztek az osztrákokkal, lerohanták a várost, mintegy 800-1000 embert mészároltak le, zömmel időseket, asszonyokat és gyerekeket. Ugyanezen esztendő január 21-én Bem József serege vereséget szenved Nagyszebennél. Nem volt súlyos vereség, de nehézzé tette a helyzetet. Január 30-án az osztrákok rajtaütéssel beveszik Eszéket. Összességében az 1849. januári vereségek nem végzetesek, sőt a tavaszi hadjárat sikerei ekkor alapozódnak meg. A hadiüzemek jelentős részét átmentették Nagyváradra.

A „Nagy Háború” januárjai:

1915 januárjában a Magyar Honvédség a Kárpátokban harcolt. 1916. január 8-án a Magyar Császári és Királyi 3. Hadsereg benyomult Montenegróba. 1917. januárban az orosz és az olasz fronton harcoltak a magyar katonák. 1918. január: ismét harcok a Kárpátokban, majd Wekerle Sándor miniszterelnök felveti - a harcok befejezését követően - egy önálló magyar hadsereg felállításának gondolatát. 1919. január 18-án kerül sor a párizsi békekonferencia megnyitására. A Párizs környéki békeszerződések alakították ki az első világháborút lezáró kényszer-békerendet.

1943. január 12. - Don-kanyar

A 2. Magyar Hadsereget érvényes hadrendben nem szereplő, német kérésre felállított és a keleti hadszíntérre tervezett alakulatként hozták létre 1942-ben, összesen 207 ezer fővel. A frontra vonulásuk 1942. április 14. és június 27-e között történt, 822 vonatszerelvénnyel. Az első veszteségeket (27 fő) már a menet közbeni partizán-támadások során elszenvedte az alakulat, 1942-ben az összes veszteség 33.763 fő (halott, sebesült, eltűnt) volt, 1942 őszétől a németek már minden erejüket Sztálingrádra fordították.

A fegyverzet nagyon sokféle volt, (hazai vagy német ellátás illetőleg zsákmány) folyamatosan gondot okozott a karbantartás, javítás, állandó probléma a kezelők kiképzése, egyes eszközökre történő átképzésük. A lóvontatású páncéltörő ágyúk teljesen elavultak voltak, ráadásul a lovak téli áthelyezése miatt mozgásképtelenek. A január 5-én kapott mozsarak egyetlen lövést sem tudtak leadni. A harckocsik (T-38, Csaba, Nimród, Toldi) nem vették fel a harcot a T-34-es harckocsikkal, a légierő szintén nagyon elavult volt. (HE-46, Bü-131, Héja) Precíziós bombázó képesség egyáltalán nem állt rendelkezésre, a németek pedig nem segítettek. Egy német hadosztály szállítókapacitása 400 tehergépkocsi volt, egy magyaré pedig mintegy 30, így a hadszíntéren való belső anyagmozgatás ellehetetlenült. Hátul, a raktárakban bőven volt anyag, de a frontra kijuttatásuk lehetetlen - ezt látták a szabadságra utazók. Közben január elején, a foglyul ejtett szovjet katonáknál amerikai konzerveket és modern fegyvereket találtak.

1943. január 12-én, az urivi hídfőtől déli irányba megindított szovjet támadás megállíthatatlan volt. Von Weichs vezérezredes megtagadta a Cramer-csoport bevetését, a front összeomlik, 1943. január 25-én Sztálin gratulált a csapatainak az áttöréshez, s a 400 kilométeres előrenyomuláshoz.