Több ütemben valósul meg a Vásárhelyi út felújítása

A közgyűlés pénteki ülésén döntött arról, hogy több ütemre bontva valósítja meg a Vásárhelyi út felújítását. Az elkészült engedélyes tervek alapján a beruházás egymilliárd forintba kerülne, amihez csak közel 365 millió forint pályázati forrás biztosított – ezért döntött a több évre bontott, ütemezett felújítás mellett a város, ami saját forrásból valósul majd meg. 
2018.09.15. 07:53 |
Több ütemben valósul meg a Vásárhelyi út felújítása

Először a legrosszabb állapotú, a Rádió utca és a logisztikai központ iparvágánya közötti szakasz újulhat meg. A tervek szerint tavasszal már megkezdődhet a munka a területen.

Székesfehérvár Önkormányzata 364,7 millió forintos európai uniós támogatást nyert el a Vásárhelyi út Batthyány utca és a logisztikai központ kapuja közötti szakaszának teljes felújítására. A kevés lakóingatlannal határolt, de a Rádió és Vásárhelyi lakótelepen élők, valamint a Sóstói Ipari Parkba munkába járók által használt út nagy átmenő forgalommal terhelt.

Az út- és járdafelújítást, kerékpár- és – ahol jelenleg nincs, ott – gyalogosjárda kialakítását, csapadékcsatorna-hálózatot, buszöblök és gyalogosátkelő-helyek kiépítését tartalmazó beruházásra a város elkészíttette a terveket és beszerezte a szükséges engedélyeket. Az előkészítés során sajnos kiderült, hogy az elvileg 100 %-os támogatásban részesített beruházás az uniós indikátorok miatt a valóságban csak kevesebb mint 40%.

A képviselőtestületnek arról kellett döntenie, hogy a város saját forrásból hozzátesz-e még több mint 700 millió forintot a pályázati forráshoz, vagy több ütemre bontva valósítja meg a nagyberuházást. A képviselőtestület 18 igen, 2 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett arról döntött, hogy felelős, a város egészének fejlődését szem előtt tartó döntéssel szakaszolva, több év alatt valósítja meg a fejlesztést. Ezzel a pályázati forrás felhasználásától eláll a város, de azt egy másik projekthez lehívhatja majd Székesfehérvár.

A közgyűlés döntése értelmében elindul az előkészítés, és hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást a legrosszabb állapotú, a Rádió utca és a logisztikai terület iparvágánya közötti terület felújításához a kivitelező kiválasztására. Erre az éves városi költségvetésben 200 millió forint biztosított, a tervek szerint a területen tavasszal indulhat majd a beruházás.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.