Több százan voltunk idén is a Belvárosban a mellrák elleni sétán

Az idei esztendőben is közös sétával hívták fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem támogatására és a szűrővizsgálatok fontosságára. Több százan csatlakoztak az Országalmától induló rózsaszín sétához. A programon a szakma képviselői, a civil szervezetek, a gyógyult betegek és segítőik, valamint a székesfehérvári sportegyesületek tagjai is részt vettek.
2017.10.07. 13:07 |
Több százan voltunk idén is a Belvárosban a mellrák elleni sétán

A séta az Országalmától indult, a programon megjelentek pedig szimbolikus rózsaszínű léggömbökkel sétáltak végig a Belvároson, majd visszatértek a Városház térre, ahol szakértőkkel beszélgethettek, illetve lehetőséget kaptak arra is, hogy időpontot kérjenek emlőszűrésre.

A „Séta a mellrák ellen” közösségi programhoz idén is csatlakoztak a székesfehérvári sportklubok: az eseményen az Alba Fehérvár KC kézilabdázói, a Fehérvár AV19 jégkorongozói, az Alba Fehérvár utánpótlás kosárlabdázó lányai, továbbá a Fehérvár Enthroners amerikai focistái is megjelentek.

A séta háziasszonya ebben az évben is Závodszky Noémi volt, a Vörösmarty Színház művésze, aki külön köszöntötte a nap hőseit, a gyógyult betegeket, akik megküzdöttek nehéz betegségükkel, és akik példájukkal bizonyították, hogy van élet az emlődaganat után is.

Az idei rendezvényen Schéda Szilvia is szólt a résztvevőkhöz. A Fehérvár Médiacentrum műsorvezetője sikerrel vette fel a harcot a mellrákkal és meggyógyult a betegségből. Schéda Szilvia a séta megnyitóján az önvizsgálat fontosságát hangsúlyozta, amit néhány perc alatt el lehet végezni.

Köszöntőjében Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi tanácsnoka kiemelte, hogy nem szeretnének a férfiakról sem elfelejtkezni, ezért a mellrák elleni sétához csatlakozva a fehér lufikkal és fehér szalagokkal hívják fel a figyelmet a férfiak rákszűrésének fontosságára. Ebben a nők segítségét is kérik, hogy bátorítsák fiaikat, férjeik, édesapjukat, ismerőseiket a szűrővizsgálatokon való részvételre.

A mellrák elleni sétán Székesfehérvár polgármestere is üdvözölte a résztvevőket. „Jó körbenézni, mert azt látjuk, hogy az elmúlt éveknek az a törekvése, hogy egyre többen legyünk, és egyre több közösség csatlakozzon ehhez a figyelemfelhívó rendezvényhez, elérte célját. Összekovácsolódott egy közösség, aki fontosnak tartja, hogy kiálljon az ügy mellett, ami ma már egyre többször téma a társadalomban, de még mindig nem jut el mindenhová az üzenet. Ezért még mindig van teendő, van feladat.” – fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester.

Szólt a séta résztvevőihez dr. Müller Cecília, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője is, aki szerint a nap üzente, a tudás, amit tovább kell adnunk az, hogy az emlőrák gyógyítható. „Vigyük el messze ennek hírét. A módszer pedig az emlőszűrés és a szűrővizsgálatokon való részvétel. Mindannyian nagykövetei lehetünk ennek a feladatnak, küldetésnek.” – tette hozzá dr. Müller Cecília, aki arra kérte a résztvevőket, legyen munkatársai az egészségügyi szakembereknek, hogy az eredmények még jobbak legyenek.