Több mint négyszáz új parkoló épült tavaly - elkészültek a parkolóház tanulmánytervei

A 2018-ban 411 új parkolóhely épült Székesfehérváron – mondta Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. Ebből kiemelkedik a Vízivárosi több mint 200 férőhelyes parkoló megépítése, de több más lakótelepen és az új közösségi tereknél is történtek parkolóhelyfejlesztések. Elhangzott, hogy a Palotai úti ötszáz férőhelyes parkolóház tanulmánytervei elkészültek és már a következő közgyűlés elé kerülnek. 
2019.01.25. 15:08 |
Több mint négyszáz új parkoló épült tavaly - elkészültek a parkolóház tanulmánytervei

2015-höz képest a személygépkocsik és motorkerékpárok száma 38 ezerről 49 ezerre nőtt Székesfehérváron és beszédes adat, hogy 31.800 csak az ingázó munkavállalók száma a városban. Ez a parkolóigény folyamatos növekedését is jelenti, éppen ezért tavaly összesen 411 új parkolót létesített Székesfehérvár és 2019-ben is tovább folytatódik a parkolószám növelése. Cser-Palkovics András kiemelte, hogy a kórházfejlesztés 474 parkoló építését tartalmazza és az intermodális központ mellett is több száz parkoló létesül a Vasútállomás környékén.

NFC kártyával továbbra is egy órányi ingyenes parkolás vehető igénybe

Az NFC kártya használattal az egy órás ingyenes parkolást is bevezette Székesfehérvár és folyamatosan növekszik tavaly nyár óta az NFC kártyát használók száma. Ezzel a parkolók zömében egy órát ingyenesen lehet parkolni. Tavaly nyár óta mintegy 22 millió forintnyi ingyenes parkolás történt Fehérváron. Július és november között 3 millió díjmentes parkolási percet, vagyis 50 ezer órát vettek igénybe az ügyfelek. Várhatóan egy egész évben mintegy 50 millió forintnyi ingyenes parkolással lehet számolni.

Évértékelő sajtótájékoztatót tartott dr. Cser-Palkovics András polgármester a parkolók fejlesztésének témájában.

Cser-Palkovics András beszélt arról a Vodafone alkalmazásról is, mely száz parkolóhely esetében okosparkolást tesz lehetővé. Ezt a rendszert idén további száz parkolóhellyel bővítik.
A Palotai úti parkolóházzal kapcsolatban Fehérvár polgármestere kiemelte, hogy elkészültek a tanulmánytervek. Két ütemben valósul meg a parkolóház építése és az első ütemre a forrás is rendelkezésre áll. Itt összesen több mint ötszáz új parkolóhely létesül, első ütemben mintegy háromszáz.

A következő években további feladatot jelent a parkolóhelyek bővítése, de muszáj, hogy az alternatív közlekedést is erősítsük – emelte ki Cser-Palkovics András.

Tudta, hogy a Városgondnokság jelenleg ötezer-ötszáz fizető parkolóhelyet üzemeltet?

2018-ban az alábbi helyeken épültek új parkolóhelyek:

Kálvin János tér, József A. utca, III. Béla király tér, Kígyó utca, Sarló utca, Rádió ltp., Vásárhelyi lakótelep, Kelemen B. u., Hübner A. utca - Kodolányi J.u. csomópont, Rác u. 11. Alba Regia Sportcsarnok parkoló építése, Fűtőerőmű területe, Ligetsor, Óvoda utca, Túrózsáki út, Kégl György utca, Bátky Zsigmond utca

Városfejlesztés

  1. Új tornacsarnok a Ciszterben

    Éppen 108 esztendeje, Székesfehérváron született a legendás Kaszap István. Az évforduló alkalmából emléknapot rendeztek egykori iskolájában, a mai Ciszterci Szent István Gimnáziumban, és mostantól az ő nevét őrzi az intézmény új tornacsarnoka, melyet Spányi Antal megyés püspök áldott meg. Az emléknap programját ünnepi konferenciával és csarnokavató röplabdamérkőzésekkel folytatták.

    2024.03.25.
  2. Elkészült a felújítás

    A Városgondnokság és a Polgármesteri Hivatal szakemberei a terület önkormányzati képviselőjével közösen tartottak bejárást a Rózsa ligetben, ahol az új rózsatövek elültetésével befejeződött a parkfelújítás. Megújultak a pergolák, a sétányok, felújították a füvesítést, új fákat ültettek és mintegy hatezer új, a gombás betegségekkel szemben ellenálló rózsatövet ültettek el az ágyásokban.

    2024.03.22.
  3. Újjáépítik a pályát

    Rendkívül drága, több tízmillió forint ezért közbeszerzési eljárást írt ki a Városgondnokságnak a Bregyóban található BMX, roller és gördeszka pálya újjáépítésére. A munkát elnyerő vállalkozónak TÜV minősítéssel együtt kell elkészítenie és felépítenie az új extrém pályát július végéig.

    2024.03.20.
  4. Megújul a kereszteződés

    Napokon belül elkezdődik a végleges körforgalom kialakítása a Pozsonyi - Zsolnai - Pöstyéni kereszteződésben az Öreghegyen. Minden ágon lesznek gyalogos átkelőhelyek és megújul a közvilágítás is, ami jóval biztonságosabbá teszi a közlekedést. A beruházás május végéig készül majd el.

    2024.03.20.