-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Több mint 5 tonna italos dobozt gyűjtöttek a tópartis diákok
A Tóparti Gimnázium diákjai végeztek az élen az Italos Karton Dobozgyűjtő Program országos versenyén. Az iskola diákjai több mint 5 tonna italos dobozt gyűjtöttek. Ebből a mennyiségből a 9. Ny osztály egymaga gyűjtött 1 tonnát, ami több mint 28 ezer dobozt jelent.
2013.06.14. 11:15 |
A Tóparti Gimnázium és Szakközépiskola diákjai végeztek az élen az Italos Karton Dobozgyűjtő Program országos versenyén. Az iskola diákjai több mint 5 tonna italos dobozt gyűjtöttek. Ebből a mennyiségből a 9. Ny osztály egymaga gyűjtött 1 tonnát, ami több mint 28 ezer dobozt jelent.
Dr. Vizi László Tamásné, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola igazgatója elmondta, hogy a diákok több mint öt tonna italos kartont gyűjtöttek össze. Az iskola nemcsak a verseny alatt fektet nagy hangsúlyt a környezeti nevelésre, például a gimnázium mellett lévő tavat is rendszeresen tisztítják.A versenyt meghirdető Italos Karton Környezetvédelmi Egyesület célja, hogy a pedagógusokkal közösen felhívják a gyerekek és a szülők figyelmét az italos kartondobozok (tejes és gyümölcsleves többrétegű karton dobozok) szelektív gyűjtésének módjára és fontosságára. Fontosnak tartják, hogy a gyerekek megértsék a szelektív hulladékgyűjtést, ezen belül pedig az italos kartondobozok helyes gyűjtésének fontosságát.
Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesület vezetője elmondta, hogy az „Italos Karton Dobozgyűjtő Program” célja, hogy az iskolásokat, valamint rajtuk keresztül a szülőket rászoktassák a hulladék, s azon belül is az italos dobozok szelektív gyűjtésére. Az Iskolai és Óvodai Italos Karton Dobozgyűjtő Program keretein belül az IKSZ az összegyűjtött mennyiségnek megfelelően egész évben lépcsőzetesen emelkedő díjazásban részesíti a résztvevő intézményeket. Az első félévi kifizetés után az összegyűjtött mennyiség nem törlődik. A különdíjak megállapítása a program teljes időtartama alatt összegyűjtött mennyiség alapján történik. 1 tonnánként 100.000 Ft különdíjat fizetnek, mindemellett az országos összehasonlításban, létszámarányosan legtöbbet gyűjtő óvodát és iskolát is 100.000-100.000 Ft-os különdíjban részesíti az IKSZ.

A legtöbb hulladékot gyűjtő osztályok képviselői a Tóparti aulájában vehették át elismeréseiket. Az iskolából a legtöbb dobozt a 9. Ny osztálynak sikerült összegyűjtenie, több mint 28 ezer darabot gyűjtöttek, ami közel 1 tonnának felel meg.