Tíz csapat vesz részt az MCC Vitázz! elnevezésű versenyének regionális fordulóján

Nem hangos, hanem érthető, érveket felsorakozató és meggyőző is – ez a lényege a Mathias Corvinus Collegium által életre hívott, középiskolásoknak szóló vitaversenynek, amelynek regionális fordulóját Székesfehérváron tartják. Az MCC Székesfehérvári Képzési Központjában zajló hétfői rendezvényen Östör Annamária, a központ vezetője és Barbarics Péter, a Vitaakadémia vezetője köszöntötte a tíz elődöntős csapatot.
2026.02.02. 11:57 |
Tíz csapat vesz részt az MCC Vitázz! elnevezésű versenyének regionális fordulóján

Az MCC Vitaakadémia a Kárpát-medencében élő magyar középiskolásoknak szervezi immár évek óta a Vitázz! elnevezésű érvelési versenyét, amelynek regionális fordulójára gyülekeztek hétfőn délelőtt a fiatalok az MCC Székesfehérvári Képzési Központjában.

A regionális elődöntőre többek között Győrből, Egerből, Kaposvárról, Székesfehérvárról és Sárbogárdról érkezett fiatalok hosszú hónapok óta készültek arra, hogy élesben bizonyítsák: érvelésük verhetetlen, legyen szó bármilyen témáról. 

A fiatalokat Östör Annamária, a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjának vezetője köszöntötte, hangsúlyozva, a verseny és a felkészülés komoly segítség abban, hogy egy diák érthetően, logikusan, pro és kontra érvek mentén tudja összefoglalni a gondolatait, véleményét a világról. Ez pedig bármilyen nyilvános megszólalás, például érettségi, felvételi vizsga, vagy egy állásinterjú esetén is igen hasznos lehet. „Az MCC életében nagyon fontosak a viták, a Vitaakadémia, s az külön öröm számunkra, hogy Székesfehérvár adhat otthont idén is a régiós versenynek. Köszönet ezért Szabó Bakos György kollégámnak, aki fantasztikus munkát végez a szervezésben! Büszkék vagyunk arra, hogy nálunk Vitaklub is működik a középiskolások számára, s most már az általános iskolások is elsajátíthatják az érvelés tudományát.” – emelte ki Östör Annamária, aki jó versenyzést kívánt a résztvevőknek.

Barbarics Péter, az MCC Vitaakadémia vezetője örömét fejezte ki, hogy amíg más régiókban többségében új, „kezdő” vitázók kapcsolódtak be a versenybe, Székesfehérvárra többségében már ismerős arcok érkeztek, ami azt is mutatja, rendkívül erős, tapasztalt mezőny jött össze. „Idén a vitaversenyre rekordszámú jelentkezés érkezett, közel 100 csapat regisztrált. Erős vitákat várunk, de egy versenynél ez nem meglepő. A cél az, hogy tanuljatok, tapasztalatokat, élményeket szerezzetek, s ezeket életetek során majd hasznosítani tudjátok!” – fogalmazott Brabarics Péter.

„A mindennapokban egy vitahelyzet nem feltétlenül olyan, mint egy versenyen, mégis elképesztően élvezetes egy ilyen megmérettetésen részt venni. A fiataloknak ezek a lehetőségek rengeteg „soft skillt” adnak: érveket tudnak rendszeresíteni, koherensen összetenni, előadni, talán nem is kell részletezni, mennyire hasznos lehet ez a mindennapokban. Erre csak gyakorlással lehet igazán felkészülni, papírból felolvasva ez nem működik!” – árulta el kérdésünkre Németh Tamás, a verseny egyik bírója, aki korábban az MCC székesfehérvári vitaklubban tanult vitázni, és számos versenyen is részt vett. Mint mondta, itt nem veszekedésről van szó, hanem érzelmek nélküli, tényeken alapuló, konszenzuskereső vita a cél, amely az igazság megtalálásához visz közelebb.

A tíz csapat régiós versenye négy vitafordulóból áll, a résztvevők minden fordulóban kapnak egy közös témát (tételmondatot), s a párba állított csapatok egyike az állítás mellett, a másik pedig az ellen sorakoztatja fel érveit.

A diákoknak fél óra áll rendelkezésükre, hogy átgondolják a témát, majd felépítsék érvrendszerüket. Azt már a verseny előtt leszögezte Barbarics Péter, hogy a felkészülés során senki nem kérheti a kísérőtanár segítségét, senki nem használhat elektronikus segítséget, nem hívhatja segítségül a mesterséges intelligenciát sem, hiszen a zsűri nem arra kíváncsi, hogyan tud magával vitázni a ChatGPT, hanem arra, miként érvelnek a diákok. 

„A Ház előnyben részesít egy olyan világot, amelyben a legtöbb terméket és szolgáltatást helyben állítják elő és helyben fogyasztják el, nem pedig globális ellátási láncokon keresztül.” – hangzott az első tételmondat, amely alapján 30 perces felkészülés után az első vita megkezdődött.


A zirci középiskolásokból álló Powerpuff Girls csapata nyerte a Mathias Corvinus Collegium vitaversenyének székesfehérvári elődöntőjét. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő verseny márciusi, országos döntőjébe ők, valamint a 2. helyezett Érdekbarátok Közt (Kaposvár) és a 3. helyezett Vitatigrisek (Győr, Kőszeg) csapata jutott be. Gratulálunk a fiataloknak!

Fehérvári színes

  1. Tavaszköszöntő ajándékkoncert a sportcsarnokban

    Szendy Szilvi és Peller Károly műsorával várják a nyugdíjasokat március 25-én az Alba Regia Sportcsarnokban. A Szépkorúak Tavaszköszöntőjére ingyenes a belépés, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

    2026.03.20.
  2. Harc a paraziták ellen

    Belső ellenségek – harc a paraziták ellen címmel folytatódik a Herbarius programsorozat. Lencsés Rita gyógynövényszakértő március 22-én, vasárnap 16.00 órára várja az érdeklődőket a Fekete Sas Patikamúzeumban.

    2026.03.20.
  3. Város ünnepi díszben

    Egy nagyon izgalmas ismeretterjesztő sétára invitálja az érdeklődőket a Tourinform Iroda. A program olyan 80 évvel ezelőtti nevezetességek, fejlesztések, emlékek nyomán vezet, melyek Szent István halálának 900. évfordulójára készültek. A túra március 21-én, szombaton 15.00 órakor a Tourinform Irodától indul, időtartama körülbelül egy óra.

    2026.03.20.
  4. Tavaszi napéjegyenlőség - pénteken délután köszönt ránk a csillagászati tavasz

    Március 20-án délután 15:46-kor léptünk át a tavaszba. Ma van a tavaszi nap-éj egyenlőség napja. A Nap ekkor pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik és ilyenkor a Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik. Az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőségnek, a délin őszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben

    2026.03.20.